OKOSODÓ Tizenkilenc

 

„Még még még még még, ennyi nem elég...”
Republic: Repül a bálna

 

Már több mint egy hete befejeződött az Okosodó tizenkilencedik nyári tábora, és én még csak most jutok hozzá, hogy egyáltalán összeszedjem a gondolataimat az év legjobb tíz napjával kapcsolatban. Hiába, én se vagyok már mai srác, egyre lassabban regenerálódok, nem úgy, mint pár évvel ezelőtt. Ahogy mondani szokták, öregember nem gyorsvonat, én is szépen lassan összegzem a gondolataimat, és megemlékezek kicsit az idei Okosodó táborról, ahogy az már jó szokásommá vált.

Ijesztően indult idén a tábor szervezési fázisa, a válság az Okosodóhoz hasonló non-profit, civil szervezeteket is mélyen érinti ugyanis. Borzasztóan sokáig tűnt úgy, hogy idén nem tudjuk megtartani a tábort, ami sok álmatlan éjszakát okozott azoknak az embereknek, akik már sok éve fanatikusan szervezik, tervezik és valósítják meg ezt az egészet, amiért mindannyian eléggé odavagyunk. A gondolat, hogy idén nem leszünk ott Csillebércen, hogy nem a „Jó reggelt kívánok, ébredni kéne már...” unalomig hallgatott szövegére esek le az ágyról rémülten legszebb és legmélyebb álmomból, számomra is félelmetes jövőképnek tűnt. De hála Ibi néni kitartó munkájának, aki betegágyából is keményen dolgozott az Okosodó idei táboráért, ahogy az ezt megelőző 18 évben mindig, mégis összejött a költségvetés, és ugyan kicsit szerényebben, de idén is együtt tudtunk táborozni. Köszönjük szépen, Ibi néni, és jobbulást kívánunk mind a 250-en, akik idén ott voltunk Csillebércen!

Július 3., péntek
Mielőtt tökéletesen és végérvényesen a feledés homályába merülne a tábor minden pillanata, nekiesek, és megpróbálkozom a lehetetlennel, összefoglalni megfelelően azt a 10 napot, amit együtt töltöttünk. Ahogy minden évben, 2009-ben is a főtéren kezdődött el az őrület, azzal, hogy az ifik kiragasztgatták névsoraikat a zászlórudakra, és megpróbálták összegyűjteni a hozzájuk rendelt gyerekeket. Idén is több friss, ropogós ifit köszönthettünk köreinkben: a kis altáborhoz csatlakozott Berki Lili és Herczeg Renáta, valamint életében először Gyimesi Erika látta el az altáborvezetői feladatokat. A közepes altáborba pedig megérkezett a csodás négyes, a Fantastic Four, élükön Keptün Plenöt, azaz Kapitány Gábor (igen, igen, még mindig nem tettem túl magam a két évvel ezelőtti előadáson, elnézést kérek érte), featuring Horváth ikrek, Viktor és Csabi - akik végre ifiként nem rajtam vicceskedtek, mint gyerekként oly sok éven át - és „szeretünk” Sanyi, azaz Sándor Dávid, aki kétségtelenül új színt hozott megjelenésével az ifi társaságba, és a csoportját alkotó lányok életébe úgyszintén, akik igencsak megszerették a srácot. Új ifiként köszönthettük még Kollár Teklát, aki biztos nem hangerejével hagyott nyomot az idei táborban, és remélem jól érezte magát ifiként.

A megérkezés után tehát a tábornyitó következett, ami az időjárási viszonyok kiszámíthatatlanságának okán ezúttal a sportcsarnokban került megrendezésre. Tádé legnagyobb örömére idén visszatért a táborvezetői székbe Bánkuti Zsuzsa elnökasszony, aki a tavalyi tábort kénytelen volt kihagyni külföldi utazása miatt. A tábornyitó - emlékeim szerint - a szokásos keretek között zajlott, és kiderült, hogy a jelenlévők közül egyedül Vincze Gabi az, aki az összes táborban jelen volt. Ez csak azért lehetett így, mert Sarlós Kata, a másik őstag, nem volt ott a tábornyitón. A hamarosan bekövetkező ebédet az ún. osztályfőnöki órák követték, ahol az ifi bemutatkozott a csoportnak és viszont, valamint a tábor alapvető szabályai is ismertetésre kerültek. A régebbi táborozók bizonyára értékelték az új takarodó időpontot, ami fél 11-re került, fél órával későbbre, mint ahogy azt eddig megszokhattuk.

Az este mi mással is telhetett volna, mint az ifiműsorral. Számunkra is meglepő módon, a szokásoktól merőben eltérően az ifik bemutatkozó műsora kifejezetten jól sikerült. Hogy ez annak köszönhető, hogy jobbak voltak az ötletek, vagy a vérfrissítés áll a siker mögött? Az igazság valahol a kettő között van. A lényeg, hogy az idei keretjáték beharangozójaként előadott produkciók mindegyike mondhatni fenomenális lett. Ekkor derült ki, hogy idén a cirkuszok világába kalandozunk kicsit, ahogy azt Tádé porondmester meghirdette. A csapatok pedig a legjobb cirkusz megtisztelő címéért vetették be minden tehetségüket. De egy pillanatra még térjünk vissza az ifikhez. Hát ki tudna elmenni szó nélkül Béla (és Dini) törpetánca mellett? Ki az, aki nyugodtan alszik éjszakánként, amióta megnézte az akrobata csapat (Bognár Petike, Sándor Dávid, Horváth Viktor, Horváth Csabi és Kapitány Gábor) testrefeszülős dresszben előadott mutatványát? Dénes és Adrián poénkodásáról és a slusszpoén Bud Spencer utóérzéses Endre Lacika leütögetős rendcsinálásáról nem is beszélve. Igazságtalan lennék, ha nem említeném meg az ifi csajok akrobatikus produkcióját, melyben Emő, Judy, Kapitány Eszter, Tekla, Kun Zsuzsi, Zita és Zsófi vettek részt, ha jól emlékezem. Én ezúttal a közönség soraiból néztem a műsort, megpróbálva megörökíteni az eseményt egy fényképező segítségével, de megmondom őszintén, hogy a röhögéstől nem mindig volt könnyű a dolgom.
Az ifiműsort követően eljött a takarodó, ami első estéhez képest egészen zökkenőmentesre sikeredett. Ezt követte a razzia, amit egész tábor alatt sikerült végigjárnom minden este, elárulom, hogy érdekes tapasztalatokkal gazdagodtam. Ezeken a kis sétákon állandó társam volt Lacika, valamint velünk tartottak az ügyeletes ifik, az ügyeletes tanár, valamint a táborvezetés valamelyik tagja, tehát Tádé vagy Zsuzsa.

Július 4., szombat
Első nap, első reggeli torna. Szerencsére idén kimondottan szórakoztató reggelekkel lepett meg minket Blesa Emőke, aki elvállalta, hogy élvezhető programot csinál az amúgy gyűlölt reggeli tornából. Kapitány Gáborral együtt, néha egyéb besegítő statisztákat alkalmazva minden reggel más kreatív ötlettel sikerült rávenni az amúgy lusta és bágyadt táborozók nagy részét arra, hogy megmozduljanak és felébredjenek.
A szombati nap bizony sokak számára az első szembesülés azon ténnyel, hogy az Okosodó tábora kiváló foglalkozásokkal van ékesítve. Néhány először táborozó ezen mindig kiakad, és felháborodik, a rutinosak viszont tudják jól, hogy nem kell tőle megijedni, esetleg még érdekes dolgokat is lehet ott hallani, mert ez bizony nem olyan ám, mint a suliban. A tábori rend a hosszú évek hagyományainak megfelelően alakult. Tehát délelőtt 3 foglalkozás, délután pedig egy darab 1 órás, ami a 6. évfolyamosoknak, és a náluk idősebbnek szabadon választott, fakultáció jellegben zajlott. Idén fordult elő először, hogy a délutáni foglalkozások többségét ifik tartották, és összességében is kifejezetten színes és gazdag választék volt a programokban.

Az első nap estéjére összeálltak a csapatok, akik a tábor egészén végigversengték egymással a vetélkedőket, előadásokat. Első kihívásként a csapatok bemutatkozó produkciójára került sor, melynek keretében saját cirkuszukat kellett bemutatniuk egy bevonulással és cirkuszi emblémával illusztrálva. Ennél bővebb beszámolóval nem szolgálhatok sajnos, mert nem voltam jelen az előadásokon, de remélem valaki más megteszi helyettem. A bemutatkozó után igazi házi karaoke hangulata szállta meg a tábort, Tuci jóvoltából, aki saját gyűjteményének köszönhetően home-made aláfestő zenére történő éneklésbe taszajtotta a tábor lakóit. De egy mély sóhajtás erejéig még térjünk vissza a csapatokhoz, akik az idei táborban együtt versengtek. A 2009-es tábor cirkuszai tehát a következők voltak:

RIP (azaz Rest in Pokol): Bognár Péter, Kollár Tekla (feat. Pogonyi Zsófi)
TBC (Török Basa cirkusza): Lehóczky Eszter, Horváth Viktor
F.F.F. (Fergeteges Fekete Fellegek): Nagy Gergő, Haász Péter, Kapitány Eszter
RIPPCCCP: Andrejszki Adrián, Sándor Dávid, Szabó Ancsi
EBC (Egy bogár cirkusza): Borgulya Péter, Kapitány Gábor, Arató Vilja
Péntek este 8: Blesa Emőke, Horváth Csaba
Auróra: Lehóczky Judit, Kun Zsuzsi
CCCP (Cirkusz Cirkuszovics Cirkuszov P): Petkovics Ármin, Taskó Zita

Július 5., vasárnap
Az egészen átlagos tábori napnak induló vasárnap végül több fordulatot és izgalmat is hozott magával. A délelőtti órák még nem hordozták magukban az újdonság varázsát és az egyediség csodáját, a délután azonban tartogatott meglepetéseket. Az egyik enyhén magánjellegű, ám de erősen ide kívánkozó esemény, hogy 16. táborozásom során megtörtént az, hogy órát tartottam az előadásomra jelentkező, akkor még erről mit sem sejtő bátraknak. Arról, hogy ez hogy sikerült, nem nyilatkozom, ez csak rám és rájuk tartozik. A délutáni foglalkozásokat követően azonban - Adrián, Gergő, Dini (segítsetek, ki vett még részt benne?) kiváló partizánakcióját megvalósítva - kitört a medence party. Hangosítás, hemzsegő Okosodósok, üvöltő Juventus mix, ruhástul a jéghideg medence vizében landoló lánykák, mi kell még? Óriási ötlet volt, fantasztikus hangulat, és igazi jó csapatépítő program. Kár, hogy a közelgő eső félbeszakította a vízi bulit, de legalább megvalósult a régi mondás: a csúcson kell abbahagyni. Aki nem volt ott, holmi Wimbledon döntő bámulása miatt, az sajnálhatja. Jövőre ismétlünk!

A vacsora után már tisztán látszott, hogy az eredetileg betervezett sorversenyt nem tudjuk megtartani a sportpályán, úgyhogy a B-tervet kellett bevetni. Ez pedig az eredetileg péntekre tervezett, de erőszakkal előbbre hozott cirkuszos műveltségi vetélkedő lett, melyet Borgulya Peti és Taskó Zita fundáltak ki, szerintem egészen ötletesen. A helyszín a nyári étterem volt, amit elég kalandos pakolászással lehetett csak alkalmassá tenni a nép befogadására. Jelentem, sikerrel jártunk mégis, a „sok jó hangos ember kis helyen is elfér”-elvét tökéletesen alkalmazta a társaság. A játék a már korábbi táborokban bevált, ifi megcsapkodása = nyomógomb megnyomása módszerrel zajlott, azaz ha valaki tudta a választ a kérdésre, megcsapta a csapatához rendelt ifi fejét, aki felkiáltott, és így jelzett a játékvezetőnek, hogy bizony ott tudás rejlik, és válasz van. A kérdéseket pedig egy kivetített prezentáció segítségével láthatta a nagyérdemű publikum. Kisebb derültséget okozott, hogy a Leó és Fred című méltán népszerű mesefilmről szóló kérdésnél a fizikában vérprofi Borgulya Péter a Szilárd nevet is elfogadta a „Ki volt Leó gondozója a mesében?” című kérdésre. (gy.k.: Szilárd Leó világhírű fizikus volt, aki erősen kivette a részét az atombomba felfedezéséből).
No ifi was harmed during the quiz...

Július 6., hétfő
A hétfői nap nyugalmát nem nagyon zavarta meg semmi a délelőtt során. Egyre fáradó gyerekek caplattak a kijelölt terem felé, hogy ne késsenek negyedórákat a délelőtti foglalkozásról, és egyre fáradó ifik csíptek el itt-ott egy-egy percet, amit vízszintesben tölthettek. Volt, aki ezt túl gyakran tette meg, volt akinek alig jutott ilyen pillanat. A gyerekek közül csak 2 órát kellett kibírnia az egy helyben ülni képtelen fajtájának, a harmadik órát ugyanis megkapták a cirkuszok, hogy együtt készüljenek az esti csapatprogramra, amelynek során egy illuzionista és/vagy egy erőművész kellett, hogy megjelenjen a cirkusz színeiben. A zsűri ezen az estén Vertetics Béla, Bíró Dénes és Vincze Gabi voltak. A csapatok pedig mindent megtettek azért, hogy meghódítsák őket, megmelengessék szívüket, és így minél előkelőbb helyezést érjenek el a pontozás során. Sajnos, ami már a program kezdetekor látszódott, hamarosan bekövetkezett: az időjárás nem élvezte annyira az előadásokat, és hamarosan eleredt az eső, így félbeszakítva négy előadás után a programot.

A zivatar gyorsan jött, alaposan eláztatott mindent, aztán el is tűnte magát, így folytatódhatott az este, és a programok is szintén. Tűzzsonglőrök érkeztek hozzánk látogatóba, és játszottak nekünk kicsit a tűzzel. Elég szép mutatványokat adtak elő mindenféle égő dologgal, amit én semmi pénzért nem próbálnék ki, mert gyaníthatóan 25 másodpercen belül felgyújtanám magam, és eléggé kár lenne értem, valljuk be. Ők mindenesetre a közel háromnegyed órás show-jukkal alaposan odaszögezték a teljes tábor állát a még mindig vizes aszfalthoz. A csendes csodálatot csak akkor szakította meg rövid üdvrivalgás, amikor Dénes is csatlakozott a zsonglőrökhöz, és megmutatta tüzes tudományát. Ő nem gyújtotta meg magát, aminek bizonyára mindenki nagyon örül.

Július 7., kedd
Egy újszerű, ám annál vidámabb és egész napon át tartó programmal köszöntött be a kedd. A cirkuszoknak saját maguk számára kellett reklámkampányt szervezniük. Minden legális eszközt megragadhattak, mellyel a saját cirkuszukat népszerűsítik a többi táborozó számára. A reklámhadjárat egészen estig tartott, amikor is mindenki leadhatta szavazatát, hogy a többi csapat közül melyik kampány tetszett neki legjobban. Tényleg kitettek magukért a csapatok, akár üdítővel kínálva az egész tábort, vagy az étteremben illedelmesen dedikált szalvétát osztva és vizet kínálva mások, hangosbeszélőn kurjongatva buzdítva szavazatért. Az RIPPCCCP csapatának két meghatározó ifije, Sanyi és Adrián egy délutáni kocsimosó show-val szórakoztatták a közönségüket, melynek értékeléséből később elég erőteljes vita kerekedett, de az más lapra tartozik. A lényeg, hogy vidám és egyedülálló műsort adtak, külön kihangsúlyozandó azt a látványt, amikor a két hím ember egy szál alsógátyeszban, erotikus tánccal kísérve tisztította a jármű szennyezett felületét, miközben számtalan kíváncsi szempár követte cselekedeteiket autón kívül és belül egyaránt.

A délutánnal kapcsolatban ismét el kell mondanom, hogy órát tartottam, köszönöm az engedélyt a személyes megjegyzéshez, valamint a foglalkozás látogatóinak hála és köpönyeg a figyelemért és a látszólagos érdeklődésért. A reklámőrület mellett a csapatok felének más dolga is akadt erre a napra, ugyanis az előző este félbeszakadt vetélkedő második félidejét meg kellett tartani. A zsűri annyiban változott, hogy Gabi helyére Zsuzsa elnökasszony ugrott be. Ismét csak színvonalas és vicces produkciókat láthattunk, bár be kell vallanom, nem mindegyiket értettem, még ha ez engem minősít is. Ahogy véget értek a műsorszámok, szedtük is a lábunkat a sportcsarnok felé a faházak elől, hiszen hátra volt még az est és a tábor egyik fénypontja, a koncert. Sokunk kérésére egy jól ismert csapat látogatott meg minket, a 100 Folk Celsius, akik 2 éve már megörvendeztettek minket egy giga bulival. Ez most se alakult másként. Ugyan elhangzott néhány, számomra nehezebben értékelhető zeneszám is, de a Paff, a bűvös sárkányt, a Miki manót és a Nagy ho-ho-horgászt semmi sem überelheti. Idén is végigpattogta az egész tábor a teljes koncertet, nem okozott csalódást Orbán Józsi és csapata. Vonatozás is volt, ahogy kell, és ráadást is sikerült kérnünk a végén, még ha a két évvel ezelőttihez képest szigorúbban bántak is vele a zenészek.

Július 8., szerda
A sportnap, a szokásokkal ellentétben eggyel későbbre csúszott a kárátéjosok miatt, úgyhogy a szerdai nap nem tért el a többitől olyan mértékben, ahogy az lenni szokott. Így hát délelőtt és délután is foglalkozásokon vehetett részt minden lelkes táborozó pajtás, ugyanis az esti vetélkedő ezúttal nem készülős volt, csak úgy spontán kellett megjelenni rajta, minden előzetes trenírozás nélkül. Az esti feladat ugyanis a következő volt: minden csapat kapott egy zacskót, tele érdekes, színes anyagokkal és kiegészítőkkel, majd ezek felhasználásával kellett jelmezt készíteniük csapatuk legkiválóbb állatidomára és/vagy erőművésze és/vagy legfurcsább szereplője számára. Sokaknak kissé zavarosak voltak a játékszabályok, ami mindig kiváló táptalaja a gyerekek-ifik, ifik-ifik, ifik-zsűritagok, gyerekek-zsűritagok vitáknak, de hát mitől lenne szép a tábor, ha nem az ilyen üvöltözésektől? A jelmezek végül elkészültek, és divatbemutató, illetve bemutatkozó show keretében kerültek prezentálásra. Mivel ezen az estén a zsűri tagjaként foglaltam helyet, sas szemekkel követtem minden pillanatát az estének. Nekem őszintén tetszett egy csomó fellépő, de a végső döntés meghozatala - bevallom - igen nehéz volt. Kaptunk is érte később nagyra becsült zsűritársaimmal (Bélával és Szabó Zsuzsival) hideget-meleget bőven. Mindennek ellenére úgy gondolom, hogy nagyon jó este volt ez, hiszen a gyerekek elképesztő kreativitásról és ügyességről tettek tanúbizonyságot, bebizonyítva azt, hogy ifik nélkül, magukban is hihetetlen alkotásokat képesek produkálni.

Július 9., csütörtök
Egy nap késéssel bár, de törve nem, beköszöntött a sportnap. A felelősök, Adrián és Kapitány Gábor komoly előkészületek után hirdették ki a menetrendet, a beosztásokat, és így elkezdődhetett az egész napos napon aszalódás és testzsír rázogatás. Volt aki tényleg végigugrálta az egész napot, szinte minden sportágba benevezve, gondolok itt például Emő csoportjára, de voltak olyanok, akiknek a sportolás a délutáni vattacukor torkon történő letolásában merült ki. 3 focipálya, 1 röplabda pálya, 1 kosárlabda pálya, 2 csocsó asztal, 2 pingpong asztal és egy tollas pálya adták a terepet a viadalnak, amit csak az ebéd szakított meg kis időre. Az ifi lányok focicsapata ezúttal sajnos csúnyán kikapott, amelyben igen nagy szerepe volt Vaszil Dorinának, na meg természetesen tesójának, Vikinek is, akik csak úgy szórták a gólokat mindenfelé.
A régi táborozók jó része is erre a napra időzítette látogatását, úgyhogy volt forgalom a szurkolótáborokban is, mégis a legnagyobb érdeklődést a délután vattacukor pult könyvelhette el, ahol órákon át kígyózó sorokban állva próbált mindenki hozzájutni a maga édes ragacsos izéjéhez. Fene a gusztusukat. :-)
A nap egyik fontos eseménye, hogy az ifik csapata, hosszú-hosszú idő után először megnyerte a kosárlabda tornát. Szívélyes gratulációm nekik... akarom mondani nekünk! Bár az őszinteség követelménye megkívánja, hogy beismerjem, nekem a világon semmi közöm nem volt a diadalhoz. A fél lábára sánta Nagy Gergő azonban sérülten is mindent megtett a győzelemért. Te, Gergő, nem félsz, hogy kitágul a cipőd?

A sportnap estéje általában az egyik leginkább epedezve várt program, hiszen az éjszakai foci mindig brutális küzdelmeket hoz. Ez most sem volt másként. Lejátszották a csapatok a foci döntőket, majd jött az örök rangadó, az ifi-diák meccs. Az ifik csapata a már korábban említett frissítések következményeként igencsak megerősödött, hisz Kapitány Gábor a mezőnyben, Horváth Csabi pedig a kapuban már minket erősített. A mérkőzésen ugyan dicső módon küzdöttek a gyerekek, de végül alulmaradtak az ifik mögött, és ez így is van rendjén. Egyszer volt Budán kutyavásár, ha értitek miről beszélek. Sajnos az estét viszonylag korán, éjszakai focihoz képest meg aztán végképp, éjfél tájban lefújta elnökasszonyunk, így a tábor nyugovóra tért. Nem is maradt hát igazán lehetőség a korábbi hagyományok szerint oly gyakran bekövetkező veszekedésekre, de hát értsük meg, nem jöhet minden össze.

Július 10., péntek
A pénteki nap nem a banánrothasztó melegről volt híres, mondhatni befagyott a kis popsink. Eső is esett, keresztül is húzta a programterveinket, jobb nem is beszélni az egészről. Na jó, egy kicsit mégis. Hadd jegyezzem meg például, hogy megtartottam harmadik és egyben utolsó órámat, ami elég jól sikerült véleményem szerint, és szerencsére nincs itt senki, aki ezt megcáfolná, úgyhogy azt mondok, amit akarok. A nem túl ideális időjárásnak köszönhetően szinte szívesen ment órára mindenki, és ugyanilyen repesve várták azt, hogy a szobájukba visszatérhessenek. Annak már kevésbé örültünk, hogy az epedezve várt számháború elmaradt a zord időjárás miatt.

Úgy alakult, hogy erre az estére készített nekünk Marika néni egy hatalmas adag babgulyást, amit az én gyomrom ugyan nem bír egyáltalán, de annyira finom volt, hogy muszáj voltam enni belőle egy derék adagot. Meg is haltam estére a gyomorgörcstől, a többit nem is részletezném, jobb az úgy mindenkinek. A zord időjárás ellenére mégis kellett azért valami program, így a már egyszer elhalasztott sorverseny programot áthelyeztük a sportcsarnok keretei közé. Az est további részén nem voltam jelen sajnos, de az elbeszélések és a végeredmények önmagukért beszélnek. Néhány gyakorlat következménye nem megfelelő helyen és formában kitálalt babgulyás, illetve kéztörés voltak. Lehet, hogy nem is akkora baj, hogy ezt nem néztem végig. Állítólag mindennek ellenére szórakoztató volt az este, de az biztos, hogy emlékezetes és maradandó, főleg azok számára, akik kisebb-nagyobb sérüléssel vészelték át a programot.

Július 11., szombat
Tényleg hihetetlen gyorsan jutottunk el megint a tábor utolsó napjához, szinte észbe sem kaptunk, és már benne is voltunk nyakig. A tábor utolsó teljes napja mindig alapos zűrzavarral jár. Merthogy ekkor vannak a keretjáték záró műsorok, az ifi záróműsor, na meg természetesen a táborzáró diszkó. Minderre felkészülni, és kiválóan teljesíteni jó nagy kihívás, de idén még ez is sikerült.
Mi ifik tehát össze kellett, hogy szedjük magunkat, fel kellett kössük a gátyót, ugyanis elég jól sikerült nyitóműsort kellett túlszárnyaljunk, ami nem feltétlenül sikerült, de megpróbáltuk. De ne szaladjunk ennyire előre. Délután lezajlottak a csapatok záróműsorai, melyben a legnagyobb világszámot, az első számú prrrrooodukcióóóót, akarom mondani PRRROOODUKCIÓÓÓÓT kellett előadniuk a versenyző cirkuszoknak. Voltak frappánsabb és kevésbé kidolgozott megoldások, jól eltalált és kicsit ad hoc jellegű műsorszámok. Egy kérdés nem volt, hogy ki a győztes. Az Auróra csapata, azon belül pedig Morca és Zsolnai Viktor ugyanis olyan akrobatikus mutatványokkal kápráztattak el minket, hogy csak tátott szájjal bámultunk. A zsűri (Szabó Zsuzsi, Bánkuti Zsuzsa, Béla és jómagam) maximális pontszámmal jutalmazta a legjobbakat.

Ahogy a csapatok előadásainak végére értünk, már várt is minket a vacsora, melynek végén az első helyezettek megkapták jól megérdemelt tortáikat. Hadd jegyezzem meg itt, ezen a helyen, én, mint a szobaszemlén minden áldott nap jelenlévő emberke, hogy még sose láttam olyat, hogy egy táborban négy szoba is hibátlanul teljesítve nyerje el az Arany Lapát díjat. Az már szinte szokásos, amióta viski lányok is velünk táboroznak, hogy ők verhetetlenek a kategóriában, így a C/3-as és a B/1-es szoba csont nélküli helyezése nem okozott meglepetést. Az azonban, hogy két kihívójuk akadt, akik a tábor teljes ideje alatt tudták velük tartani a lépést, igazi meglepetés volt. Főleg, hogy a C/1-ben középiskolás fiúk laktak, akiknek jó része tavaly az abszolút utolsó helyezett szobában élte le tábori életét. Még egyszer gratulálok a srácoknak, csak így tovább otthon is, szüleitek örülni fognak. A negyedik élen végzett szoba, Borgulya Peti csapata, akik korábban szintén nem a nagy rendmániájukról híresültek el, ebben az évben viszont ők is kitettek magukért.
Tortát kaptak még a sportversenyek első helyezett csapatai, és kihirdetésre került a keretjáték sorrendje is. Komoly versengésben, ádáz csatában a 2009-es év cirkusza a Péntek este 8 csapata lett, alig 2 ponttal megverve az RIPPCCCP csapatát. Az igazságos küzdelem és a dicső harc úgy kívánta, hogy nem csak az első, de a második helyezett brigád is kapott tortát.

Az estének azonban még korántsem volt vége. Hamarosan következett az ifik záróműsora, melyet egy profi bűvész előadása előzött meg. Az ezt követő ifiműsor gyakorlatilag a nyitó koncepcióját követte. Tádé, mint porondmester konferálta fel a különböző produkciókat, amelyek egymás után szórakoztatták a publikumot. Volt ott fakír, egy ember aki ott se volt, meg mindent tudott és még gondolatot is olvasott, visszatért Béla, a törpévé változtatott táncos, valamint állandóan ott kotnyeleskedett egy idegesítő bohóc, aki az összes műsorszámot igyekezett megzavarni. :-)
A nyitóműsorban úszódresszben tornászként parádézó fiúcsapat most állati jelmezben ABBA slágerre táncolt, aminél abszurdabbat nem könnyű elképzelni. A galériában elhelyezett fotók nem tudják ugyan visszaadni azt a hangulatot, de azért egy kis ízelítőt kínálnak belőle.

Az ifiműsor után már csak a táborzáró diszkó volt hátra. Hát, hogy is mondjam, ez egy szubjektív beszámoló, így kénytelen vagyok leírni, hogy igencsak hagyott némi kívánnivalót maga után. A zenei választék ugyanis kifejezetten rossz volt. Nem baj az, hogy nekem nem tetszett, az viszont már igen, hogy a gyerekek többsége könyörgött valami jobb zene után, a kitartó lemezlovasok azonban tartották magukat ahhoz, hogy jó zenét akkor se játszanak, ha a fene fenét eszik is. Hosszú könyörgések után leadtak 1-2 ismertebb zenét, de ettől még nem sikerült jóvá tenniük korábbi bűneiket. Az este a kicsit lazább, de viszonylag, a sok éves átlaghoz képest csendes pihenővel fejeződött be. Tapasztalataim szerint a korábbiaknál sokkal kisebb zűrzavarral járt az idei búcsú éjszaka. Azért vannak róla csak viszonylag halvány információim, mert én viszonylag hamar beájultam, kifárasztott a tábor, hiába.

Július 12., vasárnap
Álmosan, kábán ébredtünk arra a szomorú tényre, hogy bizony véget ért ez a tábor is, és haza kell menni lassan. Jött a csomagolás, a szoba leadása, és a táborzáró, ami sokszor torokszorító, hisz ez az az esemény, ami elkerülhetetlenül jelzi, hogy véget ért megint egy 10 nap, amit Csillebércen tölthettünk. A teljes meglepetés erejével hatott, hogy a táborzáró keretei között néhány Okosodós oklevelet is kapott, melyet az Oktatási és Kulturális Minisztérium adományozott, Arató Gergely államtitkár kezdeményezésére, az Okosodó Egyesületben végzett kitartó munka elismeréseként. Az elismerésben a következők részesültek: Endre László, Szabó Zsuzsanna, Sarlós Kata, Vincze Gabriella, Csuka Marika néni és végül én magam. Azt hiszem, a többiek nevében is elmondhatom, hogy igazán megható pillanat volt, melyet szeretnék megköszönni Tádénak és Bánkuti Zsuzsának, hiszen nem kérdés, hogy ebben az ő kezük is benne volt vaskosan.

A táborzáró után az utolsó ebéd következett, és szépen lassan mindenkiért eljöttek, így hamarosan kiürült a tábor. Az utolsó csacsogások, a gyors telefonszám és e-mail cím cserék most sem maradtak el. Könnyes szemű lánykák rohangáltak mindenfelé, hogy utoljára megölelgessék azokat, akiket hiányolni fognak. Jó szokásom szerint idén is az utolsók között hagytam el a tábor területét, szeretek egy utolsó pillantást vetni a kiürült szobákra, felidézve egy-egy kedves, vagy éppen vicces emléket.

A nyálas, érzelmes összegzés most részben elmarad, mert idén nem volt csoportom, ami miatt nem is volt teljes a tábori életem, de mindenképpen jól éreztem magam ettől függetlenül is. Bognár és Borgulya Petik csoportja ezt nyilván megérezte, hiszen rajtuk éltem ki ifiségem hiányát, remélem annyira nem is bánták ezt.

Viszont van más, amiről szót kell ejtsek. Eddig 16 táborban vettem részt, ami alatt sok minden változott. 2000-ben ugye leköszönt Ibi néni az elnökségről, és már sajnos ez volt a második tábor, hogy otthon feküdt, és nem tudott velünk lenni. Többször lecserélődött a teljes gyereksereg, már Adrián fénye is jelentősen megkopott, hiszen az új generáció hódítói, a Zsolnai testvérek átvették a lányok szíve feletti egyeduralmat. Az Okosodó egész léte pedig soha nem látott veszélyben van. Válaszút előtt állunk, ami arról szól, hogy egy Rapülők idézet zárja-e le az Okosodó történetét, miszerint „Kész volt, jó volt, köszönöm, ennyi”, vagy az alcímben található Republic dalszöveggel folytatjuk tovább, amit Ibi néni 1991-ben elkezdett. Miért írom le mindezt? Mert Ibi néni és néhány tanár társa annak idején egyedül kezdte, most viszont együtt kell folytassuk. Minden gyerek, ifi és tanár elszántsága, és Okosodóhoz fűződő érzelme kell ahhoz, hogy elég lelkesedést gyűjtsünk a folytatáshoz. Gyertek el a kirándulásokra, az év közben megrendezett programokra, és legyünk együtt sokat, így elérve azt, hogy jövőre megrendezhessük a 20. Okosodó tábort. Aki meg még nem tette meg, csatlakozzon azonnal az iwiw Okosodó Egyesület klubjához!

A köszönetnyilvánítás azért most sem marad el, hiszen ez minden beszámoló kötelező és kihagyhatatlan része. Köszönök mindent kiemelten Ibi néninek, hogy megálmodta az Okosodót, és a mai napig kemény munkával támogatja a tábor megvalósulását, még ha személyesen nem is tud részt venni a táborban. Köszönöm továbbá elnökasszonyunknak, Bánkuti Zsuzsának és Tádénak, hogy idén is lett tábor, minden baljós előjel ellenére is. A tanári karnak, akiknek jó része az Okosodó megalakulása óta okítja az újabb és újabb generációkat. Szabó Zsuzsinak, hogy kitartóan felügyeli az egyesület minden fillérjét, hogy gazdaságilag alles legyen in Ordnung. Köszönöm altáborvezető társamnak, Endre Lacikának, a keretjáték és ifielőadások kitalálóinak, Borgulya és Bognár Petinek a munkálkodását, valamint minden ifinek, aki ott volt a táborban, és odatette magát, ahogy kell. Valamint köszönöm mindenkinek, aki a kicsi, a közepes, illetve a nagy altábor tagjaként részt vett az Okosodó táborban, és kiélvezte annak minden percét.

Tegyünk tehát együtt meg mindent azért, hogy ez ne az utolsó táborbeszámoló legyen, és ne csak megszokásból, hanem teljes meggyőződéssel írhassam le, és olvashassam vissza jövő év július elején, a tábor előtt egy nappal ezt a mondatot: Ez volt az Okosodó 19. tábora, találkozzunk mindannyian 2010. július 2-án, az Okosodó 20. táborában, reggel 9 órakor Csillebércen, a zászlórudaknál. Ja, és természetesen ne késsetek, mert jövőre még kevésbé szeretek majd várni, ez szinte biztos. :-)

Kéri Gábor
2009. július 20.