Az ügy lezárva -
Okosodó tábor 2008-as akta

 

Újra egy beszámoló, ismét túl vagyunk az év leggyorsabban elszaladó 10 napján. Befejeződött ugyanis az Okosodó 18. nyári tábora. Amikor elkezdődött, még nem tudtuk lesz-e olyan jó, mint a tavalyi, hiszen azzal eléggé feladtuk a leckét saját magunknak, és emellett további komoly nehézségekkel is szembe kellett néznünk. Kiderült, hogy táborvezetőnk, Bánkuti Zsuzsa, egyéb elfoglaltságai miatt nem tud részt venni a táborban, így a táborvezetést Tádé vette át. Ennél sokkal sajnálatosabb fejlemény volt, hogy az Okosodó tábor megálmodója és tiszteletbeli elnöke, Ibi néni kórházban fekszik, így ő sem tudott ott lenni a táborban. Az Okosodó minden tagja nevében kívánok neki gyors gyógyulást, és erősödést, hiszen szükségünk van rá még sok-sok táborban.

Ezen kívül az objektív előjelek sem voltak biztatóak, hiszen a meteorológusok rossz időt ígértek, de szerencsére ezúttal sem jöttek be a jóslataik. Egy-két apró záportól és egy nagyobb vihartól eltekintve kifogástalan időnk volt, egyetlen programot sem kellett elhalasztani. A tavalyi rendhagyó időpontban megrendezett tábor után idén ismét a régi, megszokott időben volt az Okosodó, július első péntekétől a rákövetkező hét vasárnapig. Hiába készültem már tizenötödik alkalommal a táborozásra, a csomagoláskor ismét előjött bennem a megszokott izgalom, feszült várakozás, amit soha máskor nem érzek. Előre örültem, hogy végre láthatok egy csomó embert, akikkel egyébként ritkán találkozom, és ismét együtt lehetünk 10 napig.

Július 4., péntek
A tábor kezdetének reggele hasonlóan zajlott, mint eddig bármikor. Reggel 9-kor, nem meglepő módon megérkeztek a gyerekek. Rácsodálkoztunk mi nagy és öreg ifik, hogy ki mennyit nőtt tavaly óta, mosolygós kiskölkökből hivatásos emósok lettek, ártatlan kislányokból pedig szemtelen nőkezdeményekké serdültek jópáran. Szerencsére idén elmaradt az ilyenkor szokásos őrült cserebere roham, viszonylag hamar megtalálta mindenki a saját csoportját, és elindulhatott a tábori otthona felé.

Az ifi csapatban kisebb változások történtek: Endre László (akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk csak Lacikának) idén már, mint altáborvezető irányította a közepes altábor ifijeinek munkáját, ugyanakkor jó sok újdonsült ifit köszönthettünk a csoportok élén, akik a kieső embereket pótolták. Idén először kapott csoportot Arató Vilja, Föedl Noémi, Horváth Janka, Kackstädter Bea, Kun Zsuzsi, Lehóczky Eszter és Szabó Ancsi. Úgy érzem, mind szépen teljesítettek, ami abból is adódik, hogy gyerekként többször voltak már Okosodó táborban, kiválónál kiválóbb ifik csoportjaiban, így tudták jól, mit kell csinálniuk ahhoz, hogy maguk is jó ifikké váljanak.

A szobák elfoglalása után természetesen a tábornyitó következett, ahol szemmel látható volt, hogy idén, a tavalyi rekordokat döntögető tábor után, jóval kevesebben leszünk. Ennek objektív okai voltak, ami összefügg az Okosodó nem túl megnyugtató anyagi helyzetével. A tábornyitót tartó Bánkuti Zsuzsa ekkor jelentette be, hogy nem tud részt venni a táborban, és nevezte meg Tádét, mint a 2008-as tábor első emberét. A rövid tábornyitót követően ismerkedés és ebéd következett, belelendültünk a szokásos tábori napirendbe, ami végigkísérte az ott eltöltött időnket, állandóságot képezve a mindennapok változatosságában.

Este mi más következett volna, mint az ifik által bemutatott frenetikus nyitóműsor, melyből kiderült, mire is számíthatnak a gyerekek, mi lesz a 2008-as tábor keretjátéka. Kiderült, hogy Sin City-ben, a bűn városában egy újonnan a posztjára került polgármester hívja segítségül a legjobb nyomozóirodákat, hogy megmentse városát a végső lecsúszástól és zülléstől. Ez volt az utolsó esélye, hogy kihúzza a várost a bűn mocsarából, és élhető otthont teremtsen a polgárainak. A táborozóknak tehát nyomozóirodákat kellett alakítaniuk, és felvenni a harcot a bűn ellen. A cél a végső győzelem, melyet a fizikum erősítésével, és az ész csiszolásával érhetnek el a versengő irodák. A győztes pedig megkapja a lehetőséget a város őrzésére a jövőben, ők alakíthatják meg az új rendőrséget. Az ifi bemutató a vicces jelmezeknek, és ifi társaim zseniális színészi képességeinek köszönhetően igencsak sikeres volt. A produkció fotói megtekinthetőek a galéria rovatban. A bemutató után nem is maradt más hátra, mint a tábor első takarodója, ami sok minden volt, csak egyszerű menet nem, de ezt inkább hagyjuk. :-)

Július 5., szombat
A tábor első reggelét nem is kezdhettük mással, mint reggeli tornával. Fitnessz Adri és Ápdét Peti prezentálásában felejthetetlen aerobic jellegű mutatványt követhettünk és gyakorolhattunk, ami végigkísérte az idei tábor összes reggelét. Reggeli után pedig elkezdődtek a tanulmányi foglalkozások, ami remélhetőleg idén se volt olyan rossz, és senki nem bánta meg, hogy okosodott kicsit a nyár közepén. Az órák után őrült készülődés következett az estére, amikor is a közben összeállt csapatok mutatták be nyomozóirodáikat, és leghíresebb nyomozásukat. A létrejött nyomozóirodák, és azok vezetői tehát a következők lettek:
Okos kopók - Blesa Emőke, Szabó Zsuzsi, Haász Peti, Kiatipisz Alexandra (Nati)
Ácsi - Bognár Peti, Föedl Noémi, Kackstädter Bea
Fast Fox (Fürge róka lábak) - Vertetics Béla, Szabó Ancsi, Kapitány Eszter
CsIA (Csillebérci Igenjó Alakulat) - Lehóczky Eszter, Horváth Janka, Taskó Zita, Kéri Gábor
CsíRFK - Petkovics Ármin, Pogonyi Zsófi, Kun Zsuzsi
Top Secret - Lehóczky Judy, Nagy Gergő, Borgulya Peti
Pindúr Pandúrok - Arató Vilja, Bíró Dénes, Andrejszki Adrián feat. Szabó Artemis

A rossz idő és az örökké kevés felkészülési idő ellenére a bemutatók szerintem elég jól sikerültek. Sokan izgultak kicsit a színházterem kétségtelenül látható színházi jellege miatt, de így is sok vicces produkciót láthattunk. A tábor második takarodója már kicsit könnyebben ment az első esti problémásabb történet után, szerencsére sikerült beleszokniuk a gyerekeknek is a napirend ezen részébe. Arról persze, hogy az ifik és a tanárok nyugovóra térése után mi történt a táborban, csak kevés mendemondát tudunk, mi szeretnénk megmaradni abban a hitben, hogy a táborlakók többsége aludt, mint a tej... na persze.

Július 6., vasárnap
A vasárnap teljesen úgy indult, mint egy átlagos tábori nap. Délelőtt tanulmányi foglalkozások voltak, délután is egy órácska belőle. Majd kettéosztódott a tábor. Az egyik fele egy rejtélyes gyilkosságot nyomozott ki egy nem szokványos akadályverseny keretében, ahol minden állomáson információkat kaphattak a gyilkos személyéről és az indítékról is. Az nyert, aki a leggyorsabban megfejtette a bonyolult bűnesetet. Mindeközben a tábor másik fele egész mással foglalatoskodott. A Csillebérci Szabadidő Központ kalandparkjának programján vettek részt, ahol a fák között kifeszített drótokon, pallókon másztak, csigákon csúsztak, siklottak és egyéb hasonló nehézségeket küzdöttek le. Mindkét program - bár teljesen más jellegűek voltak - nagyon szórakoztató volt. Az akadályversenyen lévők ügyességüket és szellemi képességeiket kihasználva fejtettek meg egy kitalált bűnesetet, a kalandparkosok pedig sajgó izomlázat és gyönyörű véraláfutásokat szerezhettek a fák közötti mászkálás során.

Az este is tartogatott meglepetéseket, hiszen Vincze Gabriella (a legkisebbeknek már bezony sokkal inkább Gabi néni), aki köztudottan egyike azon keveseknek, akik az Okosodó összes táborában részt vettek, eleinte gyerekként, majd ifiként és évek óta tanárként szerepet vállalva, ott a helyszínen (ennél is konkrétabban a nyári étteremben) tartotta esküvőjét. A helyszín és a dátum is nagyon fontos volt, hiszen napra pontosan 11 évvel azután kötöttek házasságot Pogival, (gy. k.: a szíve választottjával) hogy az Okosodó táborában megismerkedtek egymással. Az esküvőt reneszánsz stílusban rendezték meg, egy Csillag Ferenc tanár úr által előadott köszöntő beszéddel indítva, az egész tábor részvételével. Korabeli ruhákban táncoltak, volt reneszánsz tánctanítás, és körtánc is. Sok boldogságot kívánunk nekik további közös életük minden napjára!

Július 7., hétfő
A délelőtti szokásos menetrend szerint zajló programok után, a délután megintcsak nem átlagosan telt. Azok, akik vasárnap kalandparkoztak, egy Külső szemtanú nevű játékban vettek részt, melynek során egy újabb bűneset szálait kellett felgöngyölíteni, kikérdezve az Okosodó tanárait, valamint Marika nénit, aki nélkül mindig éhesek maradnánk esténként a táborban, ezen kívül nem maradhattak ki a Csillebérci Központ személyzetének tagjai sem. A játékot természetesen az a csapat nyerte meg, aki a leggyorsabban kitalálta a bűncselekmény elkövetőjének nevét, és az indítékot, hogy ugyan ki és miért akarta megmérgezni Marika nénit. Mindeközben a tábor azon fele, akik előző nap nem voltak, mehettek a kalandparkba, fák között ügyeskedni. Két kellemetlen eset is történt ezen a napon. Az egyik, hogy a rengeteg kullancs egyike Bíró Dini legnemesebb szervét szemelte ki táplálékforrásként, amit kisebb műtét keretében kellett eltávolítani, hisz mire észrevették, kövérre hizlalta magát Dini véréből. Zuhanyzás közben érte a felismerés, jeges rémületet kiváltva benne, és a rettenettel az arcán szaladt vissza a szobába, segítségért kiáltva. A Ditzendy család jelenlévő tagjai közül a 18 éven felüliek, Arisztid és Mariann siettek a riadt Dini segítségére. Arisztid inkább kacagott, Mariann segíteni szándékozott. Szándékait komoly siker koronázta, amit nem is fejez ki más nyilvánvalóbban, mint hogy Dini a további napokban ereklyeként egy tégelyben magával hordozta kioperált támadója holttestét.

A másik rendhagyó eset a kalandparkban történt, amikor egy kislány, az utasításokat nem követve hibázott, és rossz helyre tette a kezét, így a csiga átgördült rajta. Szegényt a drótkötélről kellett lemenekíteni, de szerencsére komolyabb sérülést nem szenvedett az ijedtségen kívül. Pár napig kötésben volt a keze, de megúszta nagyobb törés nélkül. Mikor a kislánnyal a kórházból visszatértünk, akkor derült ki, hogy az időközben kitört hatalmas vihar még néhány gyereket a fák között ért, a levegőben, így onnan kellett őket lemenekíteni. A bőrig ázáson kívül semmi baja nem lett senkinek.

A nagy ijedtséggel és kalandokkal teli napot egy jó nagy bulival zártuk. A karaoke évek óta az egyik legsikeresebb program a táborban. Most is mindenki elénekelhette kedvenc számait. Annyi kérés érkezett, amennyit nem is lehetett teljesíteni. Közben az éppen nem éneklők pedig együtt skandálták a dalokat a mikrofont tartókkal, vagy éppen kicsit a tömegtől hátrébb táncoltak. Alig lehetett lefújni a programot, annyira jól érezte magát mindenki, de végül a táborvezetés 11 órakor véget vetett a bulinak, és kitört a takarodó. A felpörgött hangulat miatt ismét nem volt könnyű a csend és nyugalom megteremtése, de végül csak sikerült.

Július 8., kedd
A kedd a nyomozógép jegyében telt. Aki esetleg nem tudná, hogy mi a nyomozógép, annak egy kis segítség: a nyomozógép egy olyan eszköz, ami a nyomozóirodák munkáját segíti a minél eredményesebb bűnüldözés tekintetében. A nap feladata ugyanis a csapatok számára, a tökéletes nyomozógép megalkotása volt. A nyomozóirodáknak nem volt túl sok idejük elkészíteni a feladatot, délelőtt alig egy óra, és délután is nagyjából ugyanennyi állt rendelkezésre, illetve többen a szabadidejük egy részét is rááldozták, a feladat minél tökéletesebb megvalósításának érdekében. Vacsora után aztán el is kezdődtek a bemutatók. Színvonalas és jó produkciókat láthattunk, ügyes gépeket, jó színészi játékot a csapatok részéről. Az estét, kiváló produkciójával - bocs, de ezt meg kell jegyezzem - csont nélkül és maximális pontszámmal a CsIA nyomozóiroda nyerte.

Ahogy véget értek a csapatok előadásai, lehullott a lepel az idei meglepetés koncertről. Sikerült titokban tartani végre, hogy kik lépnek fel idén a táborban, így a többség tátott szájjal tapsolt, amikor Tádé felkonferálta az est fellépőit, az Irigy Hónaljmirigy tagjait. A 8 kan helyett csak 4 jelent meg köreinkben, akik nem hazudtolták meg önmagukat, tagadhatatlanul nagyon hülyék, és fél stábbal is sikerült jó hangulatot teremteniük vicces dalszövegeikkel, és humoros paródiáikkal.

Július 9., szerda
Hagyományos napnak indult, és a tábor legnagyobb meglepetésével ért véget a szerdai nap. Délelőtt és délután még minden úgy zajlott, ahogy a táborban az már megszokott. Tanulmányi foglalkozások és szabadidő, medencézés és sportolás. Az erre a napra meghirdetett sportnap ugyanis technikai problémák miatt csütörtökre került. Az esti program szellemi vetélkedő volt, amolyan Mindent vagy semmit stílusban. Vágó István szerepét Tádé töltötte be a kvízmester pozíciójában, a nyomógombokat pedig az ifik feje helyettesítette, arra kellett nagyot csapni. Nyomozással és bűnözőkkel kapcsolatos kategóriákban kellett feladványokat választani, és jó válasz esetén rengeteg pontot is lehetett gyűjteni. Sajnos egy-egy rossz válasz levonással is járt, úgyhogy a teljes lenullázódás sem volt ritka jelenség. A kérdések néha csak lazán bár, de kapcsolódtak a bűnüldözéshez, illetve nyomozáshoz, volt kategóriaként Sherlock Holmes, Al Capone, Hercule Poirot, előkerültek tévésorozatok és klasszikus regények is tehát. Aki ügyes volt, könnyen nyerhetett, sajnos a kevésbé ügyesek pedig hamar utolsókká válhattak. A győztes Okos kopók kiemelkedő tudásukkal nagyon is megérdemelték az első helyet az este során.

A normál időben, este 10-kor végrehajtott takarodó után korántsem ért véget a nap programja, ugyanis öt év után ismét volt Éjszakai Bátorságpróba. Hatalmas készülődés előzte meg a programot, hogy mindenki alaposan és rendesen, úgy igazán megijedjen. A gyerekek 3-4-esével indultak a starttól, félig még kómásan az alig 5 perccel azelőtti ébresztéstől, majd bevonultak az erdőbe, ahol elkezdődött a félelmetes kaland. Ki volt a csúcs pánikkeltő? A feléledő múmia Ancsi, a szörnyen ijesztő hangok között fa mögül előbújó Emő vámpír, a Sikoly filmekből jól ismert, elnyújtott fehér maszkú gyilkos, fekete lepelben, vagy egy másik horror-szereplő, a Péntek 13. filmekből ismerős maszkos, motoros fűrésszel támadó darabolós gyilkos? Mind-mind előkerültek, hogy kellően elindítsák az adrenalin-termelést a gyermekek szervezetében. A végén sötétből felbukkanó autó reflektor és fülsértő duda már csak hab volt a tortán, erről a szemétségről szerény személyem gondoskodott. Ez így leírva lehet, hogy nagyon kegyetlennek hangzik, de másnap az összes gyerek arról beszélt, hogy fantasztikus volt a bátorságpróba, és emiatt érdemes volt eljönni az egész táborba. Úgy tűnik, érdemes volt komoly előkészületeket tenni, és ilyen gondosan megszervezni az egészet, hiszen ez vezetett a teljes sikerhez. Én azért elismerem, nem biztos, hogy nyugodt szívvel végigmentem volna a pályán, az én idegrendszerem már nem a régi, hiába. De a gyerekek jó része újra nekikezdett volna a sikoltozós horror-túrának, ha erre lett volna lehetőség még az éjszaka.

Július 10., csütörtök
Ezen a napon a sporté volt a főszerep. Az ifi lányok focicsapata hiába örült előre, hogy idén a bivalyerős kemencei lányok otthon maradtak, és hiába erősödött a csapat Lacika ex-csoportjával, mégse sikerült a döntőbe jutniuk. Ez azonban nem kell, hogy elkeserítse őket, hiszen a bronz is szépen csillog, annak is lehet örülni. Mi pedig ugyanúgy büszkék leszünk rájuk, hiszen ők a mi csapatunk!!!

Ezen túl a sportnap viszonylagos nyugalomban telt, ami Noncsi áldozatos munkájának eredménye volt. Besegített még neki Belya is, no meg még páran, akik épp arra jártak. Nem voltak kavarodások, nem volt keresztbeszervezés. Volt viszont foci, kosár, röpi, pingpong, csocsó. Egész nap lógott az eső lába, de komoly mázlink volt, és egy csepp sem esett. A sport pedig nem ért véget a délutáni döntőkkel, következett ugyanis az esti foci. Mivel előző nap a bátorságpróba elhúzódott erősen, ezért szűk volt az idő az esti pörgésre, 10-kor ugyanis le kellett fújni az utolsó meccset is, így döntött a szigorú táborvezető. A fiú döntőkkel indult az este, majd vegyes csapatok meccse következett, végül következett az est fénypontja, a döntők döntője, az ifi-diák meccs. A rangadót minden évben megrendezzük, és eddig mindig az ifik nyertek, hiszen fizikai fölényük és tudásbeli elsőségük borítékolta számukra a sikert. Most azonban minden másképp lett. A fiúk felnőttek, erősek és gyorsak lettek. A Kapitány testvérek (Gábor és Bence), Horváth Csabi, Vaszil Ádám és Kovács Sanyi odatették magukat keményen. Biztos sokat segített nekik, hogy a tábor nagy része és az ifi lányok többsége is nekik szurkolt. Persze semmilyen szurkolás nem tudta überelni Bartos Panni sivítását, úgyhogy a "Hajrá Sanyi" kiáltás (vagy inkább vonyítás?) betöltötte az egész sportcsarnokot, valamint személyes védjegyévé is vált. Ha valaki, történetesen én, bármi neki nem tetszőt beszólt esetleg Sanyi mozdulataira, akkora leüvöltést kapott, hogy rögtön elszégyellte magát. A szurkolótábor öröme teljes lehetett, hiszen az ifi csapatban egyre nagyobb lett a káosz, veszekedtek a játékosok, Adrián ki is szállt a játékból egy kisebb csörtét követően, így sorsdöntő eredmény született. A 2008-as táborban, az Okosodó történetében először, hatalmas játékban 5-4-es végeredményt produkálva a diákok győztek. A diadal teljes volt, jogosan ünnepeltek a srácok, és a sportszerűség úgy kívánja, hogy én is gratuláljak nekik: Szép volt, fiúk!
Azért kéjes örömmel ki kell jelentsük, hogy a csapat nagy része gyerekként garantáltan utoljára vett részt a táborban, úgyhogy van esély arra, hogy a diák diadal ne ismétlődjön meg egykönnyen jövőre.

Július 11., péntek
Bár a tábor vége felé már erősen fáradtak voltunk mind, azt a lehetőséget mi, ifik sem akartuk kihagyni, hogy kipróbáljuk magunkat a kalandparkban. Kicsit örülök, hogy gyerekek nem látták és hallották, ahogy jajongok, izzadok, szenvedek, de fényképek készültek, úgyhogy a galériában ott lesznek a vergődő ifik, ha minden igaz. A gyors betanítás után Tádéval és Viljával indultunk el a kék pályán, és mondhatni végigcsináltuk. Az ifi csapat nem hozott szégyent magára, a két Peti, Borgulya és Bognár lazán lenyomták a legnehezebb, barna pályát, Nagy Gergőt pedig ugyanarról le kellett szednie a mentőknek, de pssszt, ezt nem mondjuk el senkinek. Mi pedig hősiesen végigmentünk a már említett kék pályán, és egy-két kisebb zúzódáson kívül komolyabb bajunk nem is esett. A kalandpark után kissé fáradtan, de magamat hősnek (és büdösnek) érezve számoltam be az élményekről a csoportomnak. Az este egy érdekes játékot hozott, melyet teljes egészében Borgulya Peti talált ki, szervezett meg és bonyolított le. Ehhez képest ráadásul egész jól is sikerült. A Gyilkosság a tantestületben című játék lényege az volt, hogy holtan találnak egy tanárt a tanári kar csapatépítő tréningjén, és a nyomozóirodáknak ki kell kérdezniük a tanúkat, amelynek segítségével fel kellett göngyölíteniük a bonyolult bűnesetet. A csapatok - számomra is meglepő módon - Poirot-t és Miss Marple-t is túlszárnyalva, kiválóan megfejtették a bűnesetet, és kitalálták, hogy ki állt a gondosan kitervelt gyilkosság hátterében. Persze ehhez elengedhetetlen volt az ifik szinte professzionális színészi játéka, ugyanis a tanári kar tagjait, a tanúkat ők alakították. Érdemes az esemény fényképeit átnyálazni, sok vicces karakter született aznap este.

Az esti játékon Bíró Dini nem vett részt, ő csak a takarodó környékén futott biciklizett be Csillebércre, mert a városban volt dolga. A tábor bejáratánál csatlakozott hozzá egy tündéri kis beagle is, aki valószínű elszökött egy környékbeli háztól. A beagle mindenkinek okozott néhány kellemes percet, kivéve talán Judy-t, aki rettegett a vérebtől, hiszen valóban egy hihetetlenül félelmetes lény volt. :-)
A beagle segített kicsit a razziában, hiszen azonnal leugatta a szobából kiszökni próbálkozó gyerekek fejét, és mindenkitől begyűjtött némi simogatást. A kutyust egy anyuka vitte haza, remélhetőleg új otthont biztosítva számára, vagy segítve neki megtalálni a hazautat.

Július 12., szombat
Hihetetlenül hamar elérkeztünk a tábor utolsó napjához. A nap egy szörnyűséggel kezdődött (természetesen csak a keretjáték részeként). Endre Lacikát meggyilkolták (ismét hangsúlyozom, csak a játék részeként!), és ennek a szörnyű cselekménynek az előzményeit, hátterét kellett feldolgoznia a csapatoknak. Az előkészületek alatt is már lehetett érezni, hogy a csapatok fantáziája szinte korlátlan, Lacika pedig egy központi, mindenki által ismert személyiség, így elég komoly előadások fognak készülni. Ez így is lett, mindenféle válogatott eszközök és indítékok merültek fel, mint a gyilkosság körülményei. A visszatérő elemek között szerepelt az étkezés, talán Lacika külső jegyei miatt (?), a Kispest-rajongás, de a történethez ugyan lazán kapcsolódó elemként bár, mégis gyakran előkerült Dini és a vérszívó kullancs közös kalandja. A bemutatók különlegességét még az is emelte, hogy a zsűriben helyet foglalt egy régi, szinte már elfeledett ifi, Rózsa Iván, akinek ugyan fingja gőze sem volt arról, hogy miről szól az előadás, lelkesen pontozott és ítélkezett. De hát Ivánt ezért szeretjük, olyan amilyen, viszont egy igazi egyéniség, ezt nem lehet elvitatni tőle.

A keretjáték zárásaként előadott produkciókat követően, már a vacsora után, az ifi záróműsor következett. Egy kis műhelytitkot elárulva, még az előadás kezdete előtt egy fél órával is azt gondoltam, hogy ebből semmi nem lesz, de ha mégis, az valami nagy lebőgés. Ehhez képest úgy érzem, nem okoztunk csalódást a tábor nagyrabecsült publikumának, hiszen Tádé látványa apácajelmezben, a főgonosz Kullancs nővér szerepében, minden szájat mosolyra hangolt. A főhőst játszó Adrián, mint híres-neves Szuperszimat nyomozó, lehengerlő alakítást nyújtott, vitte a hátán a produkciót. Az egész azonban semmit nem ért volna az előadás szellemi atyja, főrendezője és egy személyben narrátora nélkül, köszönjük meg Bognár Petinek így utólag is, hogy előkészítette ezt a rendhagyó, ámde jól sikerült produkciót. Az előadás egyébként a Kaland-Játék-Kockázat könyvek elvei alapján készült, miszerint a történet cselekménye bizonyos pontokon megállt, és a közönség dönthetett arról, hogy hogyan folytatódjon. Rossz döntés esetén a főszereplő csúnyán pórul járt, rosszabb esetben el is halálozott. Érdekes módon a közönség nem csüggedt ilyen esetekben, sőt, élvezettel nézték, ahogy a színpadon Adrián a haláltusáját vívja.

Az ifi záróműsor után nem volt más hátra, mint a szokásos, kihagyhatatlan záródiszkó. Ahogy mindig, idén is egyszerre volt örömteli, vidám és kicsit szomorkás a hangulat, hiszen ebben a közös táncolásban már benne van a világvége hangulat, a másnapi elválás miatti elkeseredettség is. Az újdonsült szerelmesek egymásba csimpaszkodva andalogtak, teljesen mindegy volt nekik, hogy milyen zenére, a bolondok ugrabugráltak, ahogy a bolondoktól ezt az ember elvárja. A lelkesebb ifik csoportjaikkal együtt táncolták át az estét, vagy éppen közös táncot járva szórakoztatták magukat és a közönséget. A kisebb zavaró körülmények ellenére a diszkó jól sikerült, ezért sikerült elérni a szigorú táborvezető úrnál, hogy kicsivel hadd tartson tovább a szokásosnál. Végül éjféltájban, a szokásos levezető zenékkel (aki még mindig nem tudná, a Zorba, valamint a Forever Love Me című számokkal), a hagyományoknak megfelelő körtánccal és örömujjongással ért véget az esti program.

A diákok alaposan odatették magukat az utolsó éjszakán, amikor is a hagyományoknak és a szokásjognak megfelelően az ifik engedélyezik, hogy a gyermekek szolidan bár, de a korábbi estékhez képest jóval szabadabban bulizzák át az éjjelt. Mint kiderült, a jó időnek köszönhetően többen az alakuló téren éjszakáztak, teljes Sziget-fílinget teremtve a csillebérci fák alatt. Úgy gondolom, és az elmondások alapján ezt mások is megerősítették, hogy jól sikerült éjszaka volt, nagyobb szabályszegések és rendbontások nélkül.

Július 13., vasárnap
Eljött ismét a búcsú ideje. A fáradtságtól, kialvatlanságtól, valamint a sírástól karikás szemek, legörbülő szájszélek és hosszadalmas szeretetteljes ölelkezések nyugtattak meg arra nézvést, hogy ismét csak egy elég jó tábort sikerült összehozni. Bár a kevés pénz miatt szerényebb volt a tábor a tavalyinál, bár nélkülöznünk kellett Ibi néni és Zsuzsa néni társaságát, mindenki jól érezte magát, és nyilvánvalóvá tették, hogy egyáltalán nem bánnák, ha a tábor még csak ekkor kezdődne. A menetrend a szokások szerint alakult. Pakolás és pakolás, szobák átadása Vincze Gabinak, majd pedig táborzáró a nyári étteremben. A táborzárón minden tanulmányi és szabadidős programnak nyilvánosságra került a végeredménye, hosszú-hosszú tapsrohammal körítve, megválasztottuk a Mister és Miss Okosodót, nagyon nagy hurrá Albini Attilának és Kollár Teklának kiváló teljesítményükért, valamint kiosztásra kerültek az ezúttal hihetetlenül finom, ám talán túl nagy számban felvonultatott torták is. A keretjáték csapatprogramot az Ácsi csapat nyerte, ezúton is gratulálok nekik; komoly küzdelem, férfi- (és női-) munka volt!

A táborzárót egy gyors ebéd és a torták - egy részének, egészen pukkadásig történő - elfogyasztása követte, majd kitört a fájdalmas, visszafordíthatatlan búcsúzkodás. Puszi csattant jobbra-balra, telefonszám- és msn-cím cserék mindenfelé, érkező autókonvojok szülőkkel telítve, és alig 1 óra alatt kiürült a tábor. Amikor már mindenki elment, leültem a tök üres alakulótér közepére, és kicsit elmerengtem azon, hogy milyen jó is, hogy van nekünk ez a tábor, hogy hiába volt ez nekem a tizenötödik, ugyanannyira élveztem minden percét, mint eddig bármikor. Remélem ezzel nem csak én vagyok így!

Zárszó
Befejezésként mindig elkalandozok kicsit, és magánügyekről írogatok, ez most se lesz másként. Évek óta érlelődik bennem a gondolat, hogy meddig kell, és lehet csinálni a tábort, és mikor érdemes felállni, és átadni a stafétát a fiataloknak. Egyszer így érzem, egyszer úgy. A tábor előtt azt gondoltam, ez lesz az utolsó táborom, elfáradtam már, se türelmem se idegzetem ahhoz, hogy folytassam. Viszont a tábor alatt megváltozott a hozzáállásom. Minden percben, amikor eszembe jutott a kétely, körülnéztem, belenéztem egy-egy értelmes (vagy kevésbé értelmes) arcba, és rájöttem, hogy nem tudnám itthagyni ezt az egészet, számomra a nyár egyet jelent az Okosodóval, és ezen egyelőre nem is tudok változtatni. Úgyhogy aki arra készült koccintani, hogy jövőre nélkülem táborozhat, és nem rontom tovább arrafelé a levegőt, az nyomja vissza a dugót a palackba, és tegye el szebb időkre, mert ha rajtam múlik, és objektív körülmények nem akadályoznak meg benne, én ott leszek jövőre is. Merthogy szeretlek titeket, kedves csoportom és szintén kedves ifitársaim, na meg különben is, mi lenne veletek nélkülem? :-)

Jó, akkor most töröljük fel a nyálat a monitor alól és evezzünk komolyabb vizekre! Az utóbbi években mindig benne van a levegőben a nagy kérdés, hogy tudjuk-e tovább csinálni az Okosodót, hogy lesz-e rá elég pénz, lesz-e megfelelő helyszín hozzá. Én pedig erre azt tudom mondani, hogy ha igazán akarjuk, ha valóban szeretnénk, hogy együtt lehessünk 10 napot jövő nyáron is, akkor meg tudjuk oldani. Ha szeretjük egymást, összetartunk mi, tanárok, ifik és diákok egyaránt, eljárunk az évközi programokra, a kirándulásokra is, akkor az Okosodó még sokáig fog tudni működni. Csatlakozzatok tehát az iwiw-en az Okosodó Egyesület hivatalos klubjához, hogy minden információt első kézből megszerezhessetek, és gyertek el a tábortalálkozókra is mindig, hiszen ezért szervezzük!

A nehezítő körülmények és a kisebb létszám ellenére az idei tábor is nagyon jól sikerült. A jó kis keretjáték, a bátorságpróba, a kalandpark és a sportnap csak néhány a legjobb programok közül, amiket nem is lehet itt igazán visszaadni, át kellett élni ahhoz, hogy az ember igazán átérezze a lényegét. A köszönet rovatban most is felsorolnám a legfontosabb személyeket, akik nélkül a tábor nem jöhetett volna létre: Bíró Ibi néni, aki ugyan nem tudott jelen lenni, de a betegágyáról is rengeteget tett a táborért, és igyekeztünk az ő irányvonalát követve megvalósítani az idei tábort is, remélhetőleg nem olyan nagyon rosszul; Bánkuti Zsuzsa elnökasszonyunk, aki szintén nem tudott ott lenni a táborban, de a szervezésben idén is kivette a részét alaposan; Tádé, aki bár nem szívesen, de elvállalta a táborvezetői feladatokat, és ugyan van még hová fejlődnie, de nem csinálta borzalmasan rosszul; Bánhegyi Lídia és Csillag Ferenc, akik Zsuzsa távollétében a tanulmányi programok koordinálását vállalták magukra; Szabó Zsuzsi, aki évek óta hibátlanul kezeli az Okosodó pénzügyeit, és vigyáz minden forintunkra; Bognár Peti és Endre Lacika, akik idén is rengeteget tettek azért, hogy normális keretjáték és jobbnál jobb programok legyenek; Lacikánál maradva még egy sóhajtásnyira, a közepes altábor vezetéséért is köszönettel tartozunk neki; Jácint, Gyimimi és Tuci, akiknek a vezetésével a kis altábor tökéletesen szervezetten és harmonikusan működött; és végül de nem utolsósorban a Ditzendy házaspár, Arisztid és Mariann, akik az ifik tréningezésén, és a táborban kiváló foglalkozások megtartásán túl is, évek óta különböző eszközökkel ügyködnek az Okosodó háza táján, hogy segítsenek még jobb szervezetté, és működő közösséggé válnunk; folytathatnám a sort még tovább, felsorolva minden ifit, minden tanárt, hiszen mindenki munkájáért köszönettel tartozunk, de elég hosszú lenne, ezért elnézést kérek azoktól, akiket név szerint nem említettem. A legnagyobb köszönet ugyanakkor titeket illet, táborozókat, amiért eljöttetek, és jól éreztétek magatokat. Sose hagyjátok el ezt a jó szokásotokat!

Merthogy úgy láttam az arcotokon a táborzárón, hogy egyértelműen jól éreztétek magatokat, és ez remélhetőleg elég lesz ahhoz, hogy még sokáig legyen Okosodó tábor. Az, hogy Csillebércen lehet-e, vagy máshol kell megszervezzük, sajnos nem rajtunk múlik, de az, hogy ti ott legyetek, teljesen rajtatok áll. Úgyhogy, ha minden jól megy, jövőre is lesz Okosodó, ha szerencsénk van, Csillebércen, tehát én, a magam részéről most is úgy zárom a beszámolót, ahogy szoktam, ez is legyen hagyományos, ahogy annyi minden más.

Ez volt az Okosodó tábor 2008-ban, találkozzunk 2009. július 3-án, reggel 9-kor Csillebércen, a főtéren (zászlótéren)! Semmiképp ne késsetek, mert továbbra sem szeretek várni, és ez ahogy öregszem, egyre rosszabb lesz! :-)

Kéri Gábor
2008. július 23.