Okosodó tábor 2006

  

„Egy ez a tábor, és egy ez a szív”

 Ismét elmúlt a 10 nap, amire minden évben annyit várunk, és mégis amikor végre eljön, pillanatok alatt elszalad. Szinte fel sem eszmélünk a kezdeti zűrzavarból, már itt a könnyes búcsú, a gyors telefonszámcsere, az e-mail címek körmölése, és „majd beszélünk MSN-en” típusú vigasztaló mondatok repkedése. De ne szaladjunk előre ilyen gyorsan, legalább most, visszaemlékezve az idei táborra. Alig egy percnek tűnt, mégis annyi minden történt, megpróbálom összefoglalni, hogy megmaradjon emléknek. Biztos, hogy kimaradnak dolgok, események, emberek, de hát ez mégiscsak egy személyes, szubjektív beszámoló, tehát a nem kívánt mellékhatásokért elnézést kérek. Jöjjön hát a tábor, ahogy én láttam, megéltem.

  

A legek tábora

Az idei tábor sok szempontból rekordot döntött, és sok olyan dolog történt, ami miatt sosem felejtjük el. Soha ennyi gyereket nem tudtunk táboroztatni, mint ebben az évben. Több mint 310 gyerek nyaralhatott idén Csillebércen velünk, akiket 33 ifivezető irányított. 20 körüli számú tanár próbálta végrehajtani az okosítás nehéz művészetét a többnyire passzív és kómás táborlakókon, több-kevesebb sikerrel. Ez azt is jelentette, hogy a délutáni foglalkozások egyszerre rekordszámú, több mint 15 helyszínen zajlottak. Amióta én táborozni járok, tehát 13 táborral a hátam mögött, kijelenthetem, hogy soha nem volt még ennyire jó idő, eddig sose voltak velünk ilyen kegyesek az égiek. A kánikulát ugyan szinte minden este megszakította egy-egy zápor, ami néha felfrissítette a levegőt, de sokszor inkább csak még fülledtebb lett. Ennek ellenére kiélvezhettük a folyamatos napsütés és hőség által nyújtott lehetőségeket, a sport, a strandolás és minden szabadidős program közben. Ennek mellékhatása volt az is, hogy Varju Rékát gyakorlatilag napokon keresztül nem láthattuk száraz felsőben (és nem azért, mert annyira izzadós lenne). Soha nem volt még Csillebércen ennyi szúnyog és egyéb rovar. Nincs a lábamnak olyan négyzetcentimétere, ami ne lenne tele csípésekkel. Az utóbbi évek leggyengébb ifi nyitóműsorát is idén láthattuk, ami már-már a botrány kategóriáját súrolta. De van honnan javítani legalább. A tábor előre haladtával szerencsére sokkal jobb, élvezetesebb és színvonalasabb produkciókat is láthattunk.

 

Körülmények

Sajnos a tábornak otthont adó csillebérci ifjúsági központ egyre aggasztóbb állapotban van. Beázó szobák, hulló vakolat, hibás mosdók és zuhanyzók, hiányzó szemetesek és elhanyagolt növényzet. Ennek ellenére elhatároztuk, hogy ez nem zavarhatja meg a tábor hangulatát, és nem veszünk tudomást a romló körülményekről, akkor is jól fogjuk magunkat érezni. Saját lehetőségeinkhez képest mindent megtettünk, hogy a környezetet szebbé varázsoljuk. Néhányan a szobát díszítették ki, mások meg rájöttek, hogy a magas fűben ülve még kellemesebb a pihenés. Valaki még azt is felvetette (-rúgta), hogy halastavat alkot az alakulótér helyére, ugye Béla?

A táborozni érkező rengeteg gyerekekhez sok ifi is kellett. Ennek köszönhetően idén volt a legtöbb új ifi, köztük több olyan, aki korábban sose hallott az Okosodóról, sőt, volt aki nem is nagyon táboroztatott máshol sem. Az ifik munkájának megítélése szerencsére nem az én tisztem, így nem is teszem, ezért fájjon Tádé feje. Viszont azt éreztem, hogy hosszú évek vegetálása és válsága után idén egy összeérett, közösségként működő ifitársaság várta a gyerekeket. Ebbe az említett újak vagy be tudtak illeszkedni, vagy nem, de a tábor hangulatának ez mindenképpen jót tett. Olyan érzésekkel zártuk a tábort, ami már régen nem volt ilyen egyértelmű: nem kérdés, hogy folytatjuk, tovább csináljuk, és az Okosodó folytatja munkáját még évekig. Tehetséges, fiatal emberek vannak az ifik között, akik remélhetőleg eléggé a magukénak érzik ezt az egészet, hogy energiát és időt fektessenek a munkába, és folytassák, ha mi, az öregek kihullunk a pixisből. Némi elfogultsággal, de ki kell emeljem családunk legújabb okosodóját, Gabeszt, aki a reggeli tornákon sosem látott gyorsasággal utáltatta meg magát a táborral (azért ez nem sikerült ám neki még így sem, csak hazudtam), és olyan sportnapot rittyentett össze Adriánnal együtt, amilyenre még nem volt példa a tábor történetében.

Új cég szolgáltatta a kaját nekünk, akik a táborunk kezdete előtt pár nappal indultak, így valószínűleg mi voltunk a vizsgamunkájuk. Az én véleményem az, hogy se jobb, se rosszabb nem lett. Aki éhes volt, az meg tudta enni most is, régen is. Én az ex-kaja banda idejében is megettem minden maradékot a környékemen, most is. Mi változott?

Nem volt viszont Erdőmester, ami szörnyű érvágást jelentett az ifik közösségi életében, hiszen a reggeli közös kávézásoknak, a vizes, zaccal teli ízetlen lötty felhörpintésének így lőttek. Reméljük többet ilyet nem tesznek velünk! Irgum-burgum!

Új színfolt volt még a tábor életében, hogy a délutáni tanóra-sáv megváltozott. Egy zseniális ötletet kidolgozva (kié is volt? hihi!) nem kötött, minden korcsoport számára egységes óra volt, hanem sok szabadon választható előadás közül választhatta ki mindenki azt, ami érdekelte. A dolog alapjaiban bevált, de a részletein, a jelentkezés menetén, és a csoportok beosztásán jó előre kell gondolkozni a jövőben, hogy szegény táborvezetőnknek ne órák alatt kelljen megcsinálnia egy többnapos munkát.

 

Történetek napról napra

Július 7. péntek: Reggel 9 órakor már tömegek álltak a zászlós téren, és várták az ifiket, a csoportjaikat és kezdték meg a búcsúzkodást a szülőktől. Ekkor ijedtem meg először – mint később kiderült, feleslegesen –, hogy giga káosz lesz ennyi gyerekkel táborozni. Végül mindenki megtalálta a csoportját, ifijét, és elkezdődött a 10 nap. Tábornyitó és ifibemutatkozó óra után a „jobb elfelejteni” ifiműsor következett, ami sok szót nem is érdemel. Ebből ki se derült igazán, hogy idén a keretjáték a Woodstock-fesztivál köré épül, feltámasztva a ’60-as évek végének zenei és kulturális világát. A gyerekek mindezt maximum abból tudhatták meg, hogy minden áldott reggel Janis Joplin kiáltott a fülükbe ébredéskor, hogy Cry Baby!

Július 8. szombat: A korábbi programot alaposan keresztülhúzta az igény, hogy a foci-vb bronzmeccsét is mindenki nézni akarja, így átszerveződött az egész nap terve. Mivel a délutáni előadások beosztása is nehezebben ment a vártnál, ezért egy jó kis számháborúval melegített be a tábor, ami sosem látott harcot hozott. Nagyon komoly kis háború kerekedett, ami végül is a kékek javára dőlt el. HAJRÁ KÉKEK!!! Bocs, kicsit elfogult voltam! Este pedig tehát a bronzmeccs! Aki nézte, annak biztos tetszett.

Július 9. vasárnap: A nap erősen a vb-döntő lázában égett, jól meg is égetett minket délután, a medence mellett (jajj, hát ez talán nem a legjobb párhuzam volt, fájdalmas is, de így marad!). Szóval a normál menetrendben zajló nap, és a megtartott előadások után beszabadultunk a sportcsarnokba újra, és a kivetítőn nézhettük, amint Zidane mellen fejel, és kiállítják. Kicsit később meghatottan néztem az olasz arcfestékben és zászlóban pompázó lányrajongókat, amint könnyben úszva örültek az olasz csapat sikerének. Átragadt rám is a lelkesedésük alaposan. Még mondja azt valaki, hogy a lányok nem tudnak rajongani a fociért!

Július 10. hétfő: A hétfői alaposan sűrű nap volt. A korábban elmaradt keretjáték-bemutató előadást meg kellett már tartani, így a délutáni műsorsávban ez került napirendre. Számomra meglepő módon a 4 csoportból álló csapatok, alig 2 óra alatt, használható és szórakoztató produkciókat készítettek, amit öröm volt nézni. A Marika néni és csapata által rendelkezésünkre bocsátott virslirengeteg elfogyasztása után pedig régi jó ismerősök jelentek meg a színpadon. Aki az elmúlt év táboraiban részt vett, nagyon jól tudja, hogy mit üvöltsön, amikor a dobok mögül felhangzik: Induljon a buli! A válasz pedig természetesen: HÁBLÁBJUBÍ (fogalmam sincs, hogy kell írni, csak kiabálni szoktam!). A gyönyörű és tehetséges, volt ifiből és tábori énektanárból előrébb lépett énekesnő, Mokalisz Janula előadása szórakoztatta a közönséget. A tábor első számú sztárja a családból mégsem ő lett, hanem Marcsi értelmes, szép és imádnivaló kisfia, Jorgi. De azért Janulát is szeressük ám!

Amint Janula befejezte, átvette a helyét a színpadon az énekelni szándékozók tömege és kezdetét vette e KARAOKE-őrület. Volt ott minden, ahogy kell. Hallhattunk rockot, popot, altert, mesezenét, természetesen fantasztikus énekhanggal megáldott fiatalemberektől.

Július 11. kedd: Ha emlékeim nem csalnak, a kedd egy viszonylagosan nyugis nap volt, amibe az esti vetélkedő hozott egy kis lelkesedést. Endre Lacika és kicsiny brain storming csapata fejéből származott az ötlet, amit Róder Miki és Andrejszki Ricsi vendégszereplése változtatott élvezetes programmá. Számomra, bár végig nem voltam ott, a dolog pszichológiája volt érdekes, hogy az ifik nélkül versengő csapatokban hogyan emelkedik ki egy, vagy két natural leader (született vezető = vezéregyéniség), aki irányításával és dirigálásával pótolja az ifi kiesésével keletkezett űrt. A módszer jó arra, hogy pillanatok alatt kiderüljön, ki alkalmas ifinek a jövőben. Javaslom rendszeresítését. Jobb vagyok egy személyben, mint egy egész ifiképzés!

Július 12. szerda: A sportnap! A tábor egyértelműen legfárasztóbb és legkimerítőbb napja, kora reggeltől késő estig a testmozgás jegyében. Mindenki szerint a tábor történetének leggondosabban megszervezett sportnapját szervezte meg Andrejszki Adrián és Kéri Gabesz, aminek a lebonyolítása is hibátlan volt, csak egy kis eső miatt kellett eltolni a röplabda döntőt. Én arról tudok beszámolni, hogy a tollaslabda jól sikerült, és izgalmas meccseket láthattam. (Ott voltam játékvezető, vagy mi!). A hőségben mindenki vagy barna lett, vagy vörös, de mindenkire hatással volt az időjárás. Ha más miatt nem is, a magukat (és mindenki mást) vízzel locsoló csinos lányok látványától mindenképpen (természetesen fiúk esetében). Az egész napos program kiválóan sikerült, mindenki játszhatott abban a sportágban, amibe nevezett, és a sérülések száma is elenyésző volt az elmúlt évek statisztikájához képest.

No de ha mindez még nem lett volna elég a hiperaktívoknak, éjszakai focin tombolhatott a nép a sportcsarnokban. Apropó tombolás: a foci kezdete előtt meglátogatott minket a Supernem nevű (izé) formáció, akik a rocker-táborozók nagy örömére élő koncerttel feszítették a húrt. A hatalmas pogózást és lökődést Ibi néni „Ne verekedjetek, gyerekek!” kiáltással próbálta lenyugtatni, kevés sikerrel. Sajnos egy hirtelen jött nyári zápor elmosta a kiváló előadást, így nem láthattuk végig, mit is hozhattak volna még ki az estéből az amúgy jól felkészült fiúk. De legalább hamarabb kezdődhetett, illetve folytatódhatott a sport. A takarodó így tehát éjfél utánra tolódott. Olyan csodát láttam, de komolyan, amit sokéves ifi pályafutásom alatt egyszer sem. Az egész tábor aludt, mint a tej. Mindenütt horkolás, szuszogás, tátott szájak, és békés arcok. Olyan csend és rend volt, mint soha.

Július 13. csütörtök: Mit is lehet elmondani a csütörtökről? A nap a szokásos menetrend szerint zajlott, este pedig a csapatok ismét összeálltak és együtt vetélkedhettek a legjobbnak járó címért. A Lehóczky Judy és Pocsai Zsuzsa által megálmodott és levezényelt vetélkedő jól sikerült, bár talán egy kicsit hosszú volt. Nekem nem, de úgy láttam, hogy a gyerekek figyelmét a végén már nem kötötte le. Mindenesetre a lányok jól felkészültek, jópofa feladatokat találtak ki, tehát minden elismerés megilleti őket. Reméljük erről is láthatunk számtalan fotót a galériában.

Július 14. péntek: Az utolsó előtti nap! Talán a péntek az a nap minden táborban, amikor már néhány tekintet elfelhősödik. Mert azzal, hogy a keretjáték záróműsor ezen a napon van, megérezheti mindenki a vég kezdetének szagát. Eddigre már összeszokott a csapat, kialakultak a barátságok, elmúltak a kezdeti rossz érzések, és mindenkinek az kattog a fejében, hogy jajjj, ne érjen már ez pont most véget, amikor most a legjobb. Az esti záróműsor tehát egyszerre volt tele örömmel és enyhe szomorúsággal is. Minden csapatnak négy feladatot kellett megoldania, amire korábban volt lehetőség felkészülni. A mi csapatunk, a Csillebérci Woodstock Blues Band (emblémánk Woodstock, Snoopy legjobb pajtása), az én értékelésem szerint akkor is első lett, ha a valódi pontozásos versenyt nem nyertük meg. Minden csapatnak egy álompárt kellett kiállítani, akik képviselik a szépségideált. Ezt követően a tábor területének egy jellegzetes helyéhez kellett verset, ódát, dicsőítést, vagy akármit írni. Ezután következett az ifi-paródia, amiből én összesen csak kettő jóra emlékszem, még ha az egyik célpontja történetesen én voltam. Eddig azt hittem, hogy nem tűröm jól a kritikát, és a kifigurázásomat, de a két srác, Sanyi és Csabi (csak hogy legalább én emlékezzek rá később, hogy ők voltak), annyira jól csinálták, hogy nem tudtam rájuk haragudni (történetesen összeestem a röhögéstől, ahogy sokan mások is). Az ifi-paródia után a tábori események közül kellett egyet eljátszani, vicces formában. Ez kinek sikerült, kinek nem.

Július 15. szombat: Az utolsó nap! Általában számomra ez a tábor legfárasztóbb napja. Korán kezdődik, már egy hét kialvatlansággal a hátunk mögött, gyülekezik a tábor felett az érzelmek vihara, amit a közeli elválás szele kavar, és mégis, rengeteg dolog vár még ránk a nap folyamán. A reggeli tornát azért, bár a lelkesedés még a szokásosnál is lanyhább, lenyomjuk, és nekikezdünk a napnak.

Délután megtörtént a tortaosztás, és a csapatversenyek eredményhirdetése. Akinek nem ízlett a torta, annak szívesen mesélek arról, hogy annak idején mi milyeneket kaptunk (csokitorta, de nem a legjobb, mindig ugyanaz, éveken át, broooááááff), és akkor örüljön szépen a finom gyümölcsös süteménynek. Gratulálok a nyertes csapatoknak innen is (merthogy, ha jól emlékszem ketten is nyertek, fej-fej mellett), és nem utolsósorban Kéri Zoli csoportjának, akik évek óta fényesre nyalják minden reggel a szobájukat, és csont nélkül zsinórban viszik el az Arany Lapát tortát.

Ami az estét illeti, szerencsére idén kisebb gondja volt az ifitársaságnak, mert nem kellett egész estés műsorral készülni. A Bíró Dénes és Kapitány Eszter sikeres együttműködésének gyümölcseként megszületett közös gyermek, az Okos-sztár ugyanis ekkor érkezett el a lényegéhez, a gálához, amikor bemutathatták mire készültek egész tábor alatt. A dolog amolyan tehetségkutató, -bemutató műsor, ahol a vállalkozó kedvű gyerekek mondhattak verset, táncolhattak, énekelhettek, zenélhettek, bármit tehettek tehát, amiben tehetségesek. Komolyan mondom, olyan profi műsorszámokat láthattunk, hogy egyes előadásnál leesett az állam. Néha a döbbenettől még fényképezni is elfelejtettem. Ezek közé a produkciók közé ékelődött be az ifik záróműsora, ami sok esetben élvezetes volt, más esetben szórakoztató, de a főszereplők ezen az estén mégiscsak a gyerekek maradtak. Elfogult vagyok, ahogy mindig, ezúttal tehát kiemelném a kemencei csapat produkcióit, akik különböző táncokkal szórakoztatták a tábort, de nem szeretném elfelejteni a zenészeket, verselőket, gyorsbeszélőket és tényleg mindenkit, aki felkészült rendesen, és vállalta, hogy a színpadra kiállva, 350 ember előtt mutatja meg, hogy mit tud. Az estét az ificsapat közös éneklése (Edda: Egy ez a tábor) helyett, az utána következő, lányok szívét megdobogtató rocker páros minikoncertje zárta. Kapitány és Szűcs Gáborok még sokra vihetik, ezt még az én botfülem is fel tudta mérni.

Alighogy az est ezen fejezete véget ért, kezdődött a táborzáró disco, aminek ezúttal a nyári étterem adott otthont. Javaslom, hogy ezentúl mindig itt legyen, mert nagyon jól sikerült. Az áltag számára nem túl élvezetes zene (de jó zene volt, én nagyon élveztem, aki rám nézett, ezt láthatta is, szóval tőlem bármikor jöhetnek megint, juhhhéééjj!) ellenére a terem szinte végig tele volt. Vagy ha nem is tele, üres sose maradt. A Búsi Viktor (táborunk hangmérnöke, villanyosa, zenefelelőse, és általános show-manje) által az utolsó pillanatban odarendelt büfé sokak számára még szebbé tette az estét. Hogy a hagyományok azért mégse vesszenek a feledés ködébe, Tádé közbenjárására a zárószámok azok voltak, amik az elmúlt minimum 13 táborban mindig. Kár, hogy a sorrend idén fordított volt, de legalább a görögöknek volt egy jó napjuk. Merthogy, aki nem tudná, amióta Okosodó az Okosodó, a discót a Forever love me zárja. Ezt pedig a Zorba zenéje előzi meg. Idén tehát fordítva volt, de ennél nagyobb baj sose érjen minket.

Július 16. vasárnap: Irány haza! Az utolsó este a tábor nagy része általában virraszt. Ilyenkor mindenki minél több időt akar azokkal tölteni, akiket a tábor alatt, vagy már előtte megkedvelt. Ezért hát reggel, amikor el kell kezdeni csomagolni, ágyat lehúzni, sok beesett, sápadt arc, könnyben úszó szemek, és viszonylagos csend uralja a tábort. Miután mindenki kicuccolt a hangárba, kezdetét vette a táborzáró. Ahogy mindig, megkapták a jóltanulok-, jólviselkedem-gyerekek a jól megérdemelt díjaikat, és meghallgathattuk az egyesülettel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat elnökasszonyunktól, Bánkuti Zsuzsától. Megtudtuk, hogy a 2007. évi tábor meg lesz tartva, de lehet, hogy kicsit más időben (részletes infó később). Kirándulunk egyet ősszel Barcelonába (jelentkezés augusztus 2-án 10 órakor), és a következő évben is lesznek, általában havonta, Okosodós programok (erről tájékoztató majd levélben megy). Ki lett kiáltva az új Mr. Okosodó, Kapitány Gábor személyében, és ezzel lezártnak is tekinthető a 2006-os tábor.

Az ezt követő szomorú búcsúzkodás, és hazamenetel nem önthető szavakba. Aki ott volt, és átélte, tudja miről is beszélek. Ez amolyan személyes, szentimentális procedúra, ami mindenkinek magánügye.

 

Magánügy

No és ha már az a helyzet, hogy én írom évek óta a tábor beszámolóját, engedtessék meg nekem, hogy egy pár sor személyes gondolatot fűzzek a hosszú mese végére. Az idei tábort, talán koromnál fogva, már kicsit másképp is tudtam szemlélni, mint eddig. Körülnéztem néha, üres perceimben (nem sok ilyen volt), és annyira a sajátomnak éreztem az egészet, hogy el se tudom képzelni, hogy egyszer vége lesz. Pedig de, legalábbis nekem. Merthogy örökre mégse lehet táborozni és táboroztatni, hiszen lassan egyes táborozó gyerekek a saját gyerekeim is lehetnének. Amikor nézek balra, és nézek jobbra, és azt látom, hogy jövőre már elképzelhető, hogy 5-6 olyan lány lesz az ifik között, aki a csoportomban kezdte Okosodós pályafutását, érzem az idő múlását erősen. Annyi jó embert ismertem itt meg, ezalatt a röpke 12 év alatt, akiket annak ellenére sikerült megszeretnem, hogy nem vagyok az a könnyen embereket megszeretős típus, és erre, rájuk mindig emlékezni fogok. Minden szegletéhez Csillebércnek köt valami emlék, és minden régi táborozóval van legalább egy közös történetünk. Abban biztos vagyok, hogy amikor Ricsi invitálására 1994-ben először eljöttem, eszembe se jutott volna, a legmerészebb álmaimban sem, hogy ez egy életre szóló kaland lesz.

Így tehát, hogy a végére tényleg térdig nyálban ússzunk, az érzelgősség csúcsaként szeretném megköszönni mindenkinek, aki széppé tette nekem az elmúlt éveket, és sikeressé, felejthetetlenné varázsolta a közel 370 ember idei táborát. Köszönettel tartozunk mindnyájan elsősorban természetesen Ibi néninek, aki nélkül ez az egész, amit az Okosodó név, mint intézmény összefog, sehol sem lenne, még gondolatban sem, Bánkuti Zsuzsának, aki immáron 7. évét kezdi meg, mint elnök-táborvezető; persze ki ne hagyjuk, hogy Tádénak, az egyesület menedzserének, ügyvezetőjének, az ifik mindig igazságos vezetőjének, a profi életművésznek (valamiért nagyon szereti magáról ezt gondolni, ha-ha), valamint az összes tanárnak és a kiváló ifitársaknak. Végül, de legkevésbé sem utolsósorban, szeretném kiemelten megköszönni a tábor minden percét imádott csoportomnak, akik ebben a felállásban, minden kétséget kizárva most voltak együtt utoljára.

És hogyan máshogy is zárhatnám ezt a hosszadalmas beszámolót, mint így: Ez volt az Okosodó tábor 2006-ban, valószínűleg jövőre, 2007-ben kicsit másképp, június 28-án csütörtökön találkozunk, reggel 9 órakor, a zászlótéren. No és persze hogy ne feledjétek, el ne késsetek, mert nem szeretek várni! :-)

Kéri Gábor

2006. július 20.

 

Okosodó 2006

 

Ez is elmúlt, vége a 2006-os év talán legjobban várt 10 napjának. Most nem bontanám le napjaira a tábort, sajnos az időrendi sorrend sosem volt az erősségem. Inkább egy összefoglaló összefoglalót írnék, az nem jár akkora felelősséggel 
Akkor kezdjük:

 Keretjáték: idén Csillebérc 10 napra Woodstock-ká  változott. Vagy legalábbis megpróbált, ám sajnos azt kell mondanom (írnom), hogy nem túl nagy sikerrel. A gyerekek 90%-ának fogalma sem volt arról, hogy miről is szólt ez az egész, így a maradék 10% igen nehéz helyzetben volt. Persze mindenki megtett minden tőle telhetőt, de véleményem szerint, volt már jobb keretjátékunk is. És az ifiknek is volt már jobb műsora, bár mentségükre szóljon, amit első nap elrontottak, azt utolsó este az Okos-sztáron (ami egyébként nekem nagyon tetszett) helyrehozták Ami a nyitóműsorukat illeti elég vicces volt, ahogy Ibi néni szinte minden mondatuknál helyreigazította a történelmi tények tengerében időnként zátonyra futó ifiket

 Kaja: igen változatos menük kerültek tányérjainkra idén. Virsli, virsli, ja és mintha virslit is ettünk volna. És almát. Emlékszel még Ági? Azt azért elismerem, hogy jobb volt az ellátás mint az elmúlt években, de azért még lenne hova fejlődni… A saját vacsikra áttérve, a vetélkedők végét és a kajaosztás elejét kissé el kellene különíteni egymástól, az ugyanis elég idegesítő, hogy a csapatunk ifjabb tagjait egy idő után nem lehetett visszafogni és a vetélkedőt (és minket) faképnél hagyva elrohantak enni. Hiába vannak csapatjátékok, ha a csapatok egy része inkább vacsorázik, ahelyett, hogy segítene.

 Karaoke/disco: a Karaoke szerintem fenomenális sikert aratott. Külön kiemelném, hogy bár Borgulya Peti kedvesen leszólta, azért a Szájbergyerek előadása is volt annyira jó, mint mondjuk a Macskaduetté, vagy a We are the world-é. A karaoke ugyanis nem arról szól, hogy valami hú de híres számot énekeljünk, hanem, hogy jó legyen a hangulat és ezen szerintem a mi dalunk sem rontott, sőt! Mindenki énekelt (mikrofonnal vagy anélkül) és egy hatalmasat bulizott. Ezt pedig a színpadról öröm volt látni. Hihetetlen érzés ez, kapsz egy mikrofont, a szöveg a kivetítőn és a tömeg neked tapsol. Öt perc hírnév, ennyi az egész, és mégis, ahogy ránézel a lent állókra, tudod, hogy a buli rajtad áll vagy bukik… Mintha máris világsztár lennél, még akkor is ha a hangoddal embereket lehetne kínozni… Bocs, kicsit elkalandoztam. Szóval nagy buli volt, csak a végére nem maradt hangunk Ez a discoról már korántsem mondható el. Mármint nem az, hogy nem maradt hangja, hanem hogy nagy buli lett volna. Tudom, hogy ez önhibánkon kívűl történt így, de a nyári étterem nem nevezhető a legalkalmasabb helyszínnek egy ekkora banzájhoz. Messze volt a szobáktól, s ezzel a szokott hangulat is elmaradt.

 Ifik/diákok: elsőként kezdeném azzal, hogy megemlítem saját ifimet Nagy Gergőt, aki sikeresen a mélyvízbe ugrott azzal a döntésével, hogy csapatot cserélt Bende Lacival. Aki ismer minket (vagy legalábbis engem) az tudja mire gondolok. Gergő mindenesetre az apróbb veszekedések ellenére is remekül helytállt  Legnagyobb örömömre idén sokan fellátogattak hozzánk, még ha csak egy éjszakára is. Ifik terén gondolok itt Vadász Tomira és Szultánra, diákok terén pedig Beára, Vivire és Sünire. Azért a mi szobánk sem panaszkodhat. Haverok jöttek, haverok mentek, szinte mindennap érkezett egy-egy kedves vendég. Persze a legjobban - a fent már említett- Szultánnak örültünk és azt hiszem ő is nekünk. Bár lehet, hogy az a mosoly az arcán csak odafagyott a döbbenettől, hisz mikor megérkezett, egyszerre 3-an ugrottunk a nyakába

 Időjárás: furcsa volt ez a 10 nap. Délelőttönként ( amíg órákon ültünk) ragyogóan sütött a nap, nem kis szívfájdalmat okozva ezzel a diákságnak. Aztán mikor eljött a délutáni szabadidő, feltámadt a szél és szakadni kezdett az eső. Persze nem hiszem, hogy akadna még olyan okosodós aki ezen meglepődne Vannak azonban olyanok, akiket az eső sem rettent el a naponta esedékes medencézéstől. Gondolok itt drága szobatársaimra, akik szerint ha már a medencében vagy, tökmindegy, hogy esik-e, úgyis vizes leszel. Hát nem tudom, mindenesetre  vicces volt látni, ahogy a szakadó esőben fürdőruhában rohangálnak. Hozzáfűzném, hogy az egyetlen ember aki náthás lett, én voltam. Lehet, hogy jövőre nekem is ki kellene próbálnom az esőben medencézést…

 Zene: Januláék idén is -csakúgy mint az elmúlt években- fantasztikus koncertet adtak. A hangulat nyugodtan vetekedhetett volna a már említett karaoke-éval. Ami a tábor másik fellépőzenekarát, a SuperNem-et illeti, róluk nem igazán tudok nyilatkozni. Szép volt, jó volt a koncert és tartott vagy 5 percig. Aztán jött az égi áldás, és a bulinak végeszakadt L Néhány bátor ember - köztük én is-  azonban úgy gondolta, álldogál még pár percet a zenekar kocsijánál, konkrétan a nyitott csomagtartó ajtaja alatt. Kipróbáltuk a „sós hering” életérzést. Rám ez nem igazán hatott lelkesítően, így hamarosan otthagytam őket és célba vettem az egyébként mindösszesen 3 méterre lévő szobánkat.
Ami a reggeli ébresztőt illeti, végre sikerült úgy összerakni, hogy arra érdemes legyen fölébredni. Nekem legalábbis nagyon tetszett. Klassz volt, hogy akkora klasszikusok ébresztenek, mint Joe Cocker, a Steppenwolf (és ezzel együtt a Szelíd motorosok ) , Janis Joplin, a Byrds és persze a Rolling Stones). Hát nem egy Jónás Rita egyik sem. Mint ahogy a „Schlappi, a kis krokodil” sem vetekedhet a Hair slágerével a „Let the sunshine in”- nel. Az egyetlen dolog ami kissé rosszul érintett az ébresztők során, az az a néhány perc, amíg szobatársaimnak elsoroltam a számukra ismeretlen – vagy kevésbé ismert – dalok előadóit és címeit. Kicsit zavarban éreztem magam ilyenkor, furcsa volt, hogy én ismerem ezeket a dalokat más meg nem. Mint egy nagymama, aki az unokáinak mesél…

 Sport: mindenképp szeretném elsőként megemlíteni és külön kiemelni Kéri Gabriellát (Gabeszt), aki magára vállalta azt a cseppet sem hálás feladatot, hogy betölti a reggeli torna végrehajtatójának posztját. Meg kell jegyezni, remekül csinálta, köszönjük Gabesz! (Még szerencse, hogy nem látta azt amit mi: Bánkuti tanárnő többszöri kiáltása: „Az ifik mutassanak példát!” a mi esetünkben ugyanis teljes kudarcot vallott. Padon ülő ifink csak azért nem volt feltűnő, mert az előtte állok eltakarta. Szép kis példamutatás ) Most engedjétek meg, hogy kissé elfogultan nyilatkozzak, ugyanis csapatunk a C.S.4. kiegészülve Viski szobatársaink egy részével hihetetlen dolgot vitt véghez: abszolút semmi tudással és gyakorlással sikeresen megszerezte a 3. helyet a sportnapon, méghozzá fociban. Lehettünk volna elsők is, de köszöntük szépen nem kértünk belőle. Meghagytuk volna Lacika lányainak (akik egyébként csak hetesekkel tudtak megverni bennünket) a győzelmet, ám az éjszakai focin feltűnt egy csapat, akik nem osztották a véleményünket és minden erejüket latba vetve lesöpörték a pályáról az ellenfelet. Ők a kemencei lányok, akiknek ezúton is gratulálok remek teljesítményükhöz és színvonalas játékukhoz. Szép volt csajok, csak így tovább!!!!

Azért nem múlhat el sportnap kisebb-nagyobb sérülések nélkül. Ez most személyesen is érintett, hisz szobatársam Szemán Márti szenvedett szalaghúzódást, s ez igencsak rányomta bélyegét a következő 5 napjára. Remélem most már jól van és újra tud nevetni

 Tanórák/foglalkozások: a délelőtti órák nem voltak túl változatosak, hiába is próbáltak tanáraink Bíró Ibolya és Várnagy József egy kis színt vinni beléjük. Ami a délutáni órákat illeti, itt már sokkal nagyobb választék tárult elénk: magunk választhattuk ki az óráinkat. Én a filmművészet és a dráma mellett döntöttem és nem csalódtam. A filmművészetet Bognár Peti vezette, érdekes volt, főként az első foglalkozás, mikor is minden állításunkra hozott egy ellenpéldát, de olyan kedves arccal, hogy az óra végére legszívesebben megfojtottuk volna A dráma Kőrösi Gábor vezénylete alatt zajlott, megfigyelőkként pedig Pocsai Zsuzsát és Kéri Zolit is vendégül láthattuk. Itt volt minden mi szem-szájnak ingere: játékok, szituációk, Zoknikirály és a legfontosabb: TeleShop. A képlet egyszerű: kapsz valami hétköznapi tárgyat (pl.: tölcsért ) és az a dolgod, hogy eladd valami teljesen más eszközként. A mi árunk a „Kütyü 2007” fantázianevet viselte és rengeteg funkcióval rendelkezett. „ Cipő- ill. saját orr fényesítő”, „Fogselyem óriásoknak” és mindenki kedvence: „Kiskutya allergiásoknak” (Itt szeretném közölni, hogy a Kütyü 2007 első szállítmánya már úton van, úgyhogy aki rendelni szeretne, szóljon ). Ez a fantasztikus műsor nem jöhetett volna létre, ha nincs ott egy bizonyos ember, aki készségesen vállalta, hogy bemutatja az olykor veszélyesnek tűnő funkciókat. Ő nem más, mint segítőtársam: SANYI!!!!!!!!!!!!!!! Ezúton köszönöm neki segítségét, ja és a fizetését sajnos megette a Kütyü 2007, remélem nem haragszik…

Ha már a rendhagyó óráknál tartunk, feltétlenül meg kell említenem az első napot, konkrétan Mariann és Arisztid már-már hagyományos foglalkozását. Idén ismét különböző szerepekbe bújhattunk, így volt köztünk állástalan tanár, leszbikus fiatal, közgazdaságtant tanuló lány, de afrikai modell is. Az én szerepem (ha jól emlékszem Kapitány Anna is ezt kapta) az amerikai nagykövet lányáé. A játék lényege pedig: adott szerepkörben milyen jogaink vannak. Furcsa és kissé kellemetlen  azt látni, hogy míg én szinte minden jogommal és lehetőségemmel élhetek, a társadalom egy része szinte megrekedt a kiindulási ponton. (Merthogy lépegetni kellett) Valószínűleg azok jobban átélhették ezt az érzést, akik hátrányos szerepeket kaptak, de még az - úgymond- jogi csúcson állóknak is elszorult a szíve, ha a mögötte lévőkre nézett…

Most, hogy szinte mindent kiveséztem, ami a táborban történt, már csak egy téma maradt:

 Barátságok/szerelmek: örök központi téma.Azt hiszem nyugodtan állíthatom, hogy a Viski lányokkal jó barátságban váltunk el egymástól, s remélem ez még sokáig megmarad. Ami azonban az eddig atombiztosnak tűnő kompániánkat illeti, már nem vagyok ennyire derűlátó. Az utolsó éjszaka nem igazán tett jót a csapatnak, bár azt hiszem az a szomorú hangulat, ami akkor átjárta szobánkat, talán már este megérkezett. A sötétség lovagja aznap a változás szelét hozta magával, ami fájdalmas, de nagyon…

 Remek, a végén csak sikerült tönkrevágnom az eddigi vidám gondolatokat. Az idén a tábor is ilyen volt. Szépen indult, békésen, aztán az utolsó nap… Talán inkább zárom soraimat (mielőtt mindenki depressziós lesz)  s remélem hogy jövőre veletek ugyanígy, ugyanitt (ja és persze a barcelonai kiránduláson, amelyre mindenki jelentkezzen augusztus 2-án a megadott időpontban )

 Budapest, 2006. július 20.                                                                                           Friesz Nikolett