A Csillebérci Okosodó Egyesület tizenöt éves jubileuma

  

Idén 15 éves táborunkat zenével (Latin Combo), tánccal (két gyerekelőadás) és egy jubileumi beszéddel ünnepeltük. Következzék a 2005. július 6-án elhangzott beszéd szerkesztett változata. 

Tisztelettel köszöntök minden régi és leendő támogatónkat, a szülőket és az Okosodó tanárait, ifijeit, s végül de nem utolsósorban: a gyerekeket! 

            Mikor felkértek e beszéd elmondására - ma reggel - kétségbeesetten kezdtem kutatni saját Okosodós emlékeim közül. Mikor ez nem vezetett eredményre, végigkérdeztem ifitársaimat, ki milyen keretjátékokra emlékszik (8 össze is jött: Maffiozós, Kalózos, Céhes, EU-n kívülis, Gyűrűk Urás, Harry Potteres,  stb...), sietősen kutattam elméjükben szerelemmé növő barátságok, kabarébe illő múltbéli jelenetek, közös múltunk emlékezetes pillanatai után. Kiderült, hogy ami leginkább összeköt minket, az a kevés közös tragédia, mely beárnyékolta némely évünket.

 Rá kellett jönnöm, hogy én ebben a táborban már csak táborvezető és akasztott ember nem voltam. Voltam tanítgatott, őrzött, szeretgetett gyerek, aztán nagy sikerű de nem elég lelkes irodalomtanár, most idén - elég későn - az ifi-létbe is belekóstoltam. Ami a legerősebben rámtámadt emlékeim mélyéről, az a csillebérci tábor éjszakai élete. Talán ezért is vagyok oly kíméletlen razziázó, mióta felnőttem (?).

 Nincs ünnep meglepetés nélkül, most sincs ez másképp. A mai nap ugyanis kezembe akadt egy palackposta, amit a múlt fekete tengeréből hozott el ide a szemünk elé az évek árja. Az üzenet mindannyiunknak szól, 1990. júliusából. Engedjék meg, hogy felolvassam!

 (Elővesz egy félliteres műanyag palackot s egy égetett szélű, megsárgult lapról olvasni kezd.)

 

A jövendő Okosodósainak!

- levél 1990. júliusából -

 

Kedves Táborszervezők, Tanárok, Ifik, Gyerekek!

            Reméljük, a kor, amiben most mi kényszerülünk élni, 1990 zűrzavaros hónapjai, számotokra immár történelem, rossz álom csupán. Nem pedig, mint nekünk, a bőrünkön érzett valóság. Talán mire ezt olvassátok, a szabadság végre megszülte rendjét, Európa már nem csak tárt karokkal vár, de magához is ölelt minket. Talán nyugalmasabb, könnyebb és élvezhetőbb, mint a mi életünk.

           Mi e rendszerváltásnak nevezett folyamatot riadtan, kétkedve szemléljük. A sok-sok bizakodás mellett rengeteg csalódással tölt el bennünket e kor. Jó, hogy van jogállamunk, független bíróságunk, törvény előtti egyenlőségünk, szabad lett a választás és véleménynyilvánítás. Még hosszan sorolhatnánk a jótéteményeket, amikkel a környező világ és mi magunk megajándékoztuk magunkat. Mégis sokat szorongunk, s már nem is a saját, hanem gyermekeink jövőjéért aggódunk. Gyatra közbiztonság, apatikusan elfordított fejek, mély gyűlölködés, kirekesztés, összezavarodott értékrend, csonka családok. Lassan kijelenthetjük, hogy az övön aluli ütések országa lettünk.

Magukra hagyott gyerekek ezreinek lába alól csúszik ki a talaj, nincs útmutató, támaszuk, segítségük. Jövőképük végképp nincs. Csak az örök igényük, a jóra, szépre, igazra, megbecsülésre, szeretetre.

Mi tábort akarunk szervezni bármi áron. Eszményünk - és ez legyen a tiétek is – a sokrétűen művelt, képzett, tudományokra, művészetkre fogékony, egészséges gyerek, aki képes felelősen gondolkodni, dönteni és cselekedni, aki társas lény, de egyéniség is. Hiszünk abban, hogy hozzánk minden kölyök őszinte lehet, mert mi az igazat is elhisszük.

           Amikor Ti ezt olvassátok, már bizonyosan túl vagyunk milliónyi közös élményen, amit mi izgatottan várunk, ti meg talán már el is felejtettétek.Reggeli tornák, végtelen tanórák s a felejthetetlen levelezőfüzetek, vetélkedők és ifiműsorok, éjszakai focik és bátorságpróbák, koncertek és táncházak, tábortűz körüli danolászások. Nehéz ébredések és könnyű álmok, viharos szerelmek és sajgó szakítások, vérremenő vitákat lezáró könnyes összeborulások. Most még csak a fejünkben létezik az álomkép, felcseperedő kölykökkel, életre szóló barátságokkal, házassággá növő szerelmekkel.

           Egy fix július eleji program, évről évren: legyen ez az Okosodó!

 Ha sikerült és még létezünk, most minden bizonnyal örömöt és elfogódottságot éreztek e sorokat olvasva. Azért egy pár hasznos tudnivalót megosztanánk veletek.

 1. Ne engedjetek az elveitekből,  terveitekből, a közös vízióból! Legyetek következetesek és megalkuvásmentesek!

 2. Támogatóitokat már az előző év júliusának közepétől kezdjétek gyűjteni! A régieket szeretettel tartsátok meg, hogy az újak lássák, mennyire fontos a segítségük! Soha ne felejtsétek: tíz jó naphoz 355 nap kalapozás szükségeltetik!

 3. Az Okosodós ifik fogják fel úgy e tíznapos munkát, mint felkészülést a családi életre! A rájuk bízott gyerekek legyenek tíz napra a sajátjaik! Ízleljék meg a szülői gyötrelmek fanyarul édes zamatát! S néha az se baj, ha a gyerekek megverik őket, a focipályán legalábbis.

 4. Soha ne hagyjátok ki a számításból a határon túli iskolák magyar ifjait. Ne melldöngető büszkeségből keressétek társaságuk, hanem mert együvé tartozunk velük, s értük is vállalnunk kell a felelősséget.

 5. Végül pár szót a figyelmetekbe ajánlanánk még, nem az okból, hogy üres jelszavakká váljanak szátokon, hanem hogy mélyebb értelmük felfedezésével és alkalmazásával közelebb juthatunk célunkhoz:

 Tolerancia, empatikus készség, csapatszellem, nemes versengés, alkotóerő, szolidaritás.

 Éljen az Okosodó még 150 évig!

 A Tábor alapítói és az első táborozók.

 ***

 (Köszönet Bánkuti Zsuzsának, Pongrácz Tádénak, Kéri Gábornak és Vertetics Bélának a tanácsokért)

 

Bíró Dénes